Pesti Srácok

Újabb demokrata párti politikus is jelezte szándékát, hogy indul pártja elnökjelöltségéért

Újabb demokrata párti politikus is jelezte szándékát, hogy indul pártja elnökjelöltségéért

A 37 éves Pete Buttigieg személyében újabb demokrata párti politikus jelezte, hogy indul pártja elnökjelöltségéért a 2020-ban tartandó elnökválasztáson. Buttigieg afganisztáni háborús veterán, egyben nyíltan homoszexuális beállítottságú, South Bend-i polgármester.

Az elnökjelölt-aspiráns a mintegy százezer lelket számláló indianai South Bend polgármestere, afganisztáni háborús veterán, akiről az amerikai média fontosnak tartja megemlíteni azt is, hogy nyíltan vállalja homoszexualitását. Pete Buttigieg szerdán a Twitteren és rövid videót mellékelve jelentette be, hogy létrehozta azt a bizottságot, amely elnökjelöltségi kampányát lesz hivatott előkészíteni. Korrupció elleni küzdelmet, a washingtoni politikai belharcok elleni fellépést, és egyúttal - saját városvezetői tapasztalataira hivatkozva - az elszegényedett, úgynevezett rozsdaövezetek fellendítését ígéri.

Bemutatkozó videójában az elnökjelölt-aspiráns hangsúlyozta azt is, hogy az új nemzedék képviseletében száll be az országos politikába, de elismerte azt is, hogy lesznek nehézségei is, hiszen eddig nem politizált országos szinten. A The Washington Post megemlítette azt is, hogy Buttigieg 2017-ben sikertelenül pályázott a Demokrata Országos Bizottság (DNC, a párt vezető szerve) elnöki posztjára. Buttigieg bejelentette, hogy a jövő héten Iowába, majd New Hampshire-be utazik, abba a két államba, ahol az amerikai elnökválasztási folyamat első előválasztásait tartják. Februárban önéletrajzi könyvet is megjelentet.

Az indianai polgármester mellett eddig Elizabeth Warren massachusettsi, Kirsten Gillibrand New York-i, Kamala Harris kaliforniai szenátor, tovább Julián Castro, az Obama-kormányzat volt városfejlesztési minisztere jelentette be, hogy ringbe száll pártja elnökjelöltségéért. Tulsi Gabbard hawaii képviselő szintén jelezte, de hivatalosan még nem jelentette be szándékát. Az amerikai sajtó értesülései szerint fontolgatja az indulást Michael Bloomberg, New York volt polgármestere és Eric Garcetti, Los Angeles jelenlegi polgármestere is.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: youtube.com

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?