Pesti Srácok

A megfelelő embert kell a megfelelő helyre tenni – nyilatkozta „szerényen” Vágó Gábor

null

A megfelelő embert kell a megfelelő helyre tenni – nyilatkozta Vágó Gábor a Népszavának. Vágó szerint az LMP hajrápárt, és sokan támogatják a zöldpolitikát. Az LMP-be tavaly visszatérő tékozló fiú szerint a kormány autoriter rendszert hozott létre, így az ellenzéknek össze kell fognia.

Vágó Gábor, az LMP EP-listájának vezetője szerint van ötszázezer olyan ember Magyarországon, aki zöldnek vallja magát. Rajtuk kívül több, mint másfélmillióan fontosnak tartják azokat a kérdéseket, amelyekről más nem, csak az LMP beszél. Például arról, hogy az éghajlatváltozás ránk rúgta az ajtót. A politikus elmondta: 2010-ben senki sem gondolta volna, hogy a kormány autoriter rendszert alakít ki.

- nyilatkozta Vágó. Arról is megkérdezte a Népszava a politikust, hogy miként győzhette le a párt társelnökét, az MSZP-ből nemrég érkezett, botrányból botrányba bukdácsoló, a nemzetbiztonsági bizottságból kizárt Demeter Mártát.

PestiSracok facebook image

- mondta Vágó Gábor. A politikus kijelentette, hogy:

Az LMP-től való eltévelyedéséről azt mondta a kalandozó politikus, hogy

Végül az EU-t is kritizálta kicsit Vágó Gábor, mondván:

Forrás: Népszava; Fotó: Horváth Péter Gyula/Pestisrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.