Pesti Srácok

A pápa közvetíthet a venezuelai válságban

A pápa közvetíthet a venezuelai válságban

A Vatikánban hétfőn fogadták a magát ideiglenes venezuelai elnöknek kikiáltó Juan Guaidó ellenzéki vezető küldöttségét, amely a Szentszék és Olaszország támogatásáért lobbizott.

A delegációt Antonio Ledezma, Caracas volt polgármestere vezeti - ismertette az olasz sajtó. A Szentszék külügyminisztériumának tisztségviselői fogadták a venezuelai ellenzék küldöttségét, amelynek tagjai között van Francisco Sucre, a hatalmától megfosztott, ellenzéki többségű venezuelai nemzetgyűlés külügyi bizottságának vezetője is. Azért vagyunk Olaszországban, hogy támogatást szerezzünk elnökünknek - írta Ledezma Twitter-üzenetében. Jól haladunk, de győzelemmel kell zárnunk ezt - tette hozzá a volt polgármester. A Vatikán közleményben sürgetett igazságos és békést megoldást a válság mielőbbi rendezésére, tiszteletben tartva az emberi jogokat, szem előtt tartva az ország lakónak érdekeit, s megelőzve a vérontást. Pietro Parolin, a szentszéki államtitkárság vezetője (kormányfő) szerint a Vatikán a pozitív semlegesség álláspontjára helyezkedik, vagyis felül kíván emelkedni a vitán, hogy segíthessen annak rendezésében. A múlt héten Guaidó és politikai riválisa, a hivatalban lévő venezuelai elnök, Nicolás Maduro egyaránt Ferenc pápa közvetítését kérte. Ferenc pápa akkor jelezte: nyitott a közvetítésre a venezuelai válságban, ha mindkét fél kéri. Alessandro Gisotti ideiglenes szentszéki szóvivő szerint a pápa fenntartja annak lehetőségét, hogy ellenőrizze a venezuelai kormány és ellenzék szándékát annak meghatározására: adottak-e a feltételek a lehetséges közvetítéshez.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA pool/Denis Balibouse

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.