Pesti Srácok

Folytatódik a konfliktus: bekérették a stockholmi magyar nagykövetet

null

A helyi közmédia jelentése szerint a svéd külügyminisztérium bekérette Magyarország stockholmi nagykövetét azzal a diplomáciai konfliktussal kapcsolatban, amelyet múlt héten robbantott ki a svéd szociális ügyekért felelős miniszter Twitter-bejegyzése – írja a MagyarHírlap.hu.

Orbán Viktor kormányfő évértékelője után Annika Strandhäll szociális ügyekért felelős svéd miniszter a Twitter közösségi portálon a harmincas évek Németországához hasonlította a magyar családtámogatási rendszert. Ezt követően bekérették a budapesti svéd nagykövetet, Niclas Trouvét. Az ügy a svéd közbeszédben is nagy port kavart: Strandhäll sok kritikát kapott, amiért megsértette a magyar kormányt.

A vita azután folytatódott, hogy egy nappal később Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az Echo TV Bayer Show című műsorában arról beszélt: Strandhäll nyilatkozata mutatja „azt az aberráltságot, ahová eljutottak a politikai korrektség őrületében”. Kedd este Vilhelm Rundquist, a svéd külügyminisztérium egyik szóvivője megerősítette a svéd közmédiának (SVT), hogy bekérették a tárcához hazánk stockholmi nagykövetét, Müller Adriennt. A beszélgetésre szerdán kerül sor; azt ma még nem tudták megválaszolni az SVT-nek, hogy a magyar misszióvezetőn kívül ki lesz még jelen. A svéd rádiónak (Sveriges Radio) pedig Margot Wallström külügyminiszter sajtófőnöke, Pezhman Fivrin elfogadhatatlannak nevezte Semjén Zsolt kritikáját.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Hírlap; Vezető kép: gondola.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.