Pesti Srácok

"Kényelmetlenek lettünk" Koncz Zsuzsa külföldi barátai számára - derül ki az énekes Magyar Narancsnak adott interjújából

null

Koncz Zsuzsa - elvileg zenészként - zenei témájú interjút adott volna a Magyar Narancsnak, de az egykor szebb napokat látott énekesnőt kérni sem kellett, hogy igazi profiként magától aktuálpolitikai helyzetelemzésbe kezdjen. Így a hamarosan következő koncertje mellett a mai Magyarországról is sokat megtudhatunk az interjúból, igaz, egy eléggé zavaros szemüvegen keresztül nézve.

Koncz rögtön az elején elpanaszolja, hogy mostanság nehéz új munkába fognia, ezért inkább újabb dalait veti össze a régiekkel. Az egykori szövegek meg persze aktuálisak. A Ne vágj ki minden fát című dal például ma éppen olyan releváns, mint 1976-ban volt a művésznő szerint. Koncz szerint a materiális, anyagi világ térnyerését a kormány olyan mértékben magáévá tette, hogy az nem sok jóval kecsegtet - bármit is jelentsen ez. Az énekesnő szégyelli magát, amikor külföldi barátai felelősségre vonják azért, ami Magyarországon történik.

- panaszkodik a díva. Ezután szóba kerül pár mondat erejéig az antiszemitizmus is, mert anélkül persze nincs Magyar Narancs-„művészinterjú”. Ezután Koncz hirtelen hippioptimizmusra vált és kijelenti:

PestiSracok facebook image

Saját pátoszától belelkesedve pedig az alábbi, optimistának szánt és nyilván mélyenszántónak vélt gondolatokkal zárja az interjút az énekesnő:

Forrás: Magyar Narancs; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.