koncz zsuzsa
„Én nem nyalok, mint az Illés” – Radics Béla, a Gitárkirály balladája
Egyszer majd valaki összeszámolja a Kádár-diktatúra nagy halottait. Radics Béla biztosan közéjük tartozott. A zseniális Gitárkirály nem volt hajlandó benyalni, nem volt hajlandó megalázkodni, meg is mondták neki: sohasem lesz nagylemeze. Nem is lett. Imádták a tömegek, ezért mindent megtettek az elhallgatására, az elhallgattatására. A Gitárkirály balladája a PestiTV A Hálózat című műsorában. Ahogyan szoktuk: keményen, tabuk nélkül. Radics és Balázs Fecó emlékére.Bródy János Brezsnyev szivarzsebében: a KISZ 1983-as menetén „Békés indulatokat” kért, amíg a többiek az Internacionálét énekelték
„Nem wurlitzer a verkli, ezt szívvel kell tekerni” – mondta a Kommunista Ifjúsági Szövetség X. kongresszusán Bródy János a KISZ-es fiataloknak 1981-ben. Ugyanebben az évben árulta el az alternatív zenekarokat, megtehette, mögötte állt a KISZ, a Hanglemezgyár és az ÁVH-s alakokkal megtömött Országos Rendező Iroda. Kevesen tudják, hogy Bródy a Brezsnyevék által erőltetett "békeharc" egyik nagy mozgalmára volt. Jóbarátai, Koncz Zsuzsa és Zorán mellett, akik a diktatúra Országos Béketanácsában nyomultak. Bródy ott volt a KISZ 1983-as, Amerika-ellenes békemenetén is, ahol „békés indulatokról” harsogott, utána a felvonulók az Internacionálét énekelték. Bródy tatai "árulása" valójában nem árulás volt, hanem egy folyamat része, a KISZ arcaként, a KISZ által szervezett koncerteket végighaknizva nem akart szembemenni a diktatúrával. Inkább belesimult teljesen.Mivé lett a lázadó: itt a felvétel, ahol Bródy hitet tett a diktatúra mellett és elárulta a „szélsőséges” alternatív zenészeket
Megdöbbentő filmfelvétel került fel az internetre Bródy Jánosról. A jelenet 1981-ből származik: ekkor osztotta meg a diktatúra a zenészszakmát, az árulók, az ellenségek az új, lázadó alternatív zenekarok lettek. Tóth Dezső miniszter-helyettes arra kérte Bródy Jánosékat, hogy segítsenek „megtisztítani” a terepet a körön kívüli bandáktól. Bródy (ekkoriban a Zeneművészek Szövetsége elnökségének a tagja) felszólalásában hitet tett a kádári társadalom mellett, majd ezt mondta: „Még mindig nem tudni pontosan, hol vannak e műfajnak a határai, s ennek a következménye az is, hogy ilyen szélsőséges jelenségekről szólt Tóth elvtárs. Itt hivatásos előadóművészi engedéllyel rendelkező zenészek ülnek, s a Tóth elvtárs által említett rossz példák alanyai nem tartoznak hozzánk. Sem az URH, sem az Orgazmus, sem a Bizottság.” Bródy szavai súlyosnak számítottak, hiszen ekkora már a politika is elismerte őt. Barátai, Koncz Zsuzsa és Zorán ekkor már a kommunisták Országos Béketanácsában voltak.Karácsonyék díszpolgári címet adnak Koncz Zsuzsának és Tamás Gáspár Miklósnak is
Demszky Gábor és Tarlós István volt főpolgármesterek mellett további hat díszpolgári címről döntött a főváros a közelmúltban. Többek között díszpolgári címet kap Koncz Zsuzsa énekesnő, Molnár Piroska színésznő és Tamás Gáspár Miklós baloldali filozófus is.Schuster Lóránt: Koncz Zsuzsáék legalább most fogják be a szájukat!
A magyar identitás zavarta őket, bugyuta szerelmes dalokkal akarták etetni a népet, mert az addig sem lázad – mondta Schuster Lóránt, a P. Mobil zenekar vezetője a kommunista diktatúra időszakáról a Magyar Nemzetnek adott interjújában, amelyben egyebek mellett arról is beszélt, hogy Trianon századik évfordulójára kiadták DVD-n a Honfoglalás-szvit négy változatát, amelyet még jóval az István, a király előtt írtak. Schuster kifejtette a véleményét a Kádár-nosztalgiáról, és emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi kormánnyal kapcsolatban diktatúrát emlegető Koncz Zsuzsa a korszak államilag ünnepelt kegyeltje volt.Ha Koncz Zsuzsa valódi cenzúráról akar hallani, kérdezze a halott Radics Bélát
Koncz Zsuzsa szerint cenzúra uralkodik Magyaroszágon. Régen valóban így volt. A Kádár-rezsimben számtalan zsenit tönkretettek. Radics Béla, a Taurus, a Kex, a Syrius, olyan zenészek, együttesek, amelyek hiába vártak nagylemezre. Őket üldözték, megfigyelték, megverték, tönkretették. Koncz Zsuzsa nem tartozott közéjük. Házassági ajándéka is egy nagylemez volt, amúgy meg körbeutazta a világot. Gyomorforgató, hogy a diktatúra dédelgetett királynője beszél a mostani „elnyomásról”. Publicisztika.Koncz Zsuzsa Kádárék Béketanácsában – Aczélék gyémántja és "elfelejtett" apósa, Boldizsár Iván
Sokan ragaszkodtak Bors Jenőhöz, a Hanglemezgyár vezetőjéhez azután, hogy a rendszerváltást követően elküldték az állami cég éléről. Koncz Zsuzsa minden megszólalásában kifejtette, mennyire közel áll hozzá és ennek ismerjük az okát. Az énekesnő lemezei sorra megjelentek a Kádár-diktatúrában, a hatvanas évek végétől következetesen felépítették, szabadon utazhatott, a tévében, a nyomtatott sajtóban rengeteget reklámozták, és ezt meg is hálálta. Bár nem szívesen beszél róla, apósa, Boldizsár Iván a rezsim befolyásos kultúrdiplomatája volt. Rákosiék, majd Kádárék fontos embere, aki a hálózathoz tartozott. Nyilvánvaló, hogy a házasságnak is kulcsszerepe volt abban, hogy megnyílt az énekesnő előtt az összes ajtó. Ennél is beszédesebb, hogy Koncz Zsuzsa még a nyolcvanas évek elején- közepén is kiállt a rezsim mellett. Tagja volt az Országos Béketanácsnak, fel is szólalt a kommunisták gyűlésén. A Béketanács elnökhelyettese ekkor is Boldizsár Iván volt. Az énekesnő a mai rendszert diktatúrához hasonlítja, de talán már elfelejtette, hogy milyen sokat köszönhetett a valódinak.Konczék kiálltak a külkeres, moszkovita vezető mellett, Róna Péter pedig beszállt az új cégébe – Amikor leváltották a dollármilliós üzletre készülő Bors Jenőt
Tizenötmillió dolláros üzlettől esett el a hanglemezgyáras Bors Jenő akkor, amikor az Antall-kormány 1990 nyarán leváltatta. Landler Jenő Moszkvában született, külkeres unokájáért kiálltak az általa támogatott zenészek, mások mellett Bródy, Koncz és Presser, valamint az a Kocsis Zoltán, aki egyenesen diktatórikus döntést emlegetett. A magát már átmentettnek tekintő Borsnak fájhatott a pofon, éppen akkor készült összeállni a világhírű EMI-vel, a létrehozott céget ő vezette volna. Végül így is történt: az egykori cenzor az amerikás-magyar bankárral, Róna Péterrel közös kiadót alapított, amely valóban összeállt az EMI-vel. Első két lemezszerződését régi harcostársával, Koncz Zsuzsával és régi "ellenfelével", Nagy Feróval írta alá. Kutatásunk során az is kiderült, hogy Kocsis sem véletlenül állt ki annyi cikkben Bors mellett, ő is beszállt a cégbe. Bár Bors szerint a Hanglemezgyárat sikeresen vezette, valójában százmilliós veszteséget halmoztak fel a segítségével. Galla Miklós akkor bátor cikkben támadta Bors Jenőéket, röviden felsorolva, hogy hány karriert tettek tönkre, és mennyire csak a saját zsebüket nézték végig. Bors válasza aljas és cinikus volt: leantiszemizta az amúgy szintén zsidó származású előadót.Ajánljuk még