Pesti Srácok

Ha Koncz Zsuzsa valódi cenzúráról akar hallani, kérdezze a halott Radics Bélát

null

Koncz Zsuzsa szerint cenzúra uralkodik Magyaroszágon. Régen valóban így volt. A Kádár-rezsimben számtalan zsenit tönkretettek. Radics Béla, a Taurus, a Kex, a Syrius, olyan zenészek, együttesek, amelyek hiába vártak nagylemezre. Őket üldözték, megfigyelték, megverték, tönkretették. Koncz Zsuzsa nem tartozott közéjük. Házassági ajándéka is egy nagylemez volt, amúgy meg körbeutazta a világot. Gyomorforgató, hogy a diktatúra dédelgetett királynője beszél a mostani „elnyomásról”. Publicisztika.

1. Syrius

„Tiéd a Syrius, enyém a Kex” – bömböli Hobo a klasszikus bluesban (Enyém, tiéd, miénk) Deák Bill Gyulának, és évek kellettek ahhoz, hogy rájöjjek, miről énekel. HBB-t már kamaszkoromban hallgattam, de amíg a „Tiéd a Hendrix, enyém a Stones” rész természetesen tiszta volt, a Syriusról akkoriban még egy csillagra asszociáltam. És milyen jól tettem.

A Kexet első barátnőm mutatta meg kazettán , a Syriust pedig apám, amikor nagy boldogan – már a kétezres évek elején – megvette a Devil's Masquerade-et. Azóta is őket, a Syriust tartom a valaha volt legjobb magyar zenekarnak. Ezért érzek máig keserű dühöt, ha arra gondolok, hogy a Kádár-rezsim tönkretette őket. Őket is.

PestiSracok facebook image

Ma már kevesen tudják, de a hatvanas évektől nagyon népszerű Syrius itthon a Tűrt és Tiltott kategória között mozgott. Nagylemeze sokáig nem jelent meg, de miután Ausztráliában, a kinti koncertkörútjukon felvették és kiadták a fenti albumukat, hazacsalták őket a Támogatás ígéretével. Természetesen hazugság volt. Átverték őket. A fenti lemezt 5000 példányban nyomták ki. Ötezerben – ez akkor nevetséges számnak, arcon köpésnek számított. Főleg egy külföldön is ismert, elismert zenekar esetében.

Végül a diktatúra nyert: az eredeti Syrius feloszlott, a zenekar lelke, Orszáczky Jackie előbb kilépett, majd Ausztráliába disszidált. Legjobb darabjukból, a Széttört álmokból egy rossz minőségű rádiós felvétel maradt ránk, azt hallgattam szét újra és újra, miután le tudtam tölteni feketén.

2. Kex

Kisfaludy András, a Kex dobosa mesélte el nekem, hogyan verték meg az állambiztonság emberei Baksa-Soós Jánost, az együttes énekesét. Akkor, amikor már nem tudtak mit kezdeni velük.

Ki mást szerveztek volna be a Metróból? A Sztevanovity-testvéreket talán nem lehetett és nem is kellett, Zorán még a nyolcvanas években is a Béketanácsban tüsténkedett, apjuk jugoszláv diplomataként, majd magyar újságíróként sokat tett a Pártért. Nem gondolnám, hogy közben nem végzett titkos munkákat. Védett, párnázott gyerekek voltak.

A diktatúra természetéből adódott, hogy amíg a tingli-tangli zenét játszó Metro a kiemelt zenekarok közé tartozott, addig a provokatív, lázadó Kexnek esélye sem lehetett. Aczélék ezt a játszmát is megnyerték: Baksa-Soós az NSZK-ba disszidált, a Kexnek is vége lett. Egykori dobosa, Kisfaludy András ma már dokumentumfilm-rendező, bátor alkotásai az elhallgatott, tönkretett zenekarokról (is) szólnak, akiknek emlékére nemrégen koncertet rendezett és egy remek albumot is kiadott. Érdemes meghallgatni, hogyan szól a Taurus Emlékzenekar.

A Kex. Mikrofonnal Baksa-Soós János, a doboknál Kisfaludy András /Fotó: Kisfaludy András tulajdona

3. Taurus

Ha Taurus, akkor Radics Béla. A gitárkirály, „a magyar Hendrix”. Egy újabb százszorosan tönkretett, megalázott zseni.

Ez volt az a korszak, amikor a sorok között üzenni lehetett. Már akinek.

Vagy a valamennyire tényleg üldözött Illés története, amely „nagy lázadására” azzal tette fel a koronát, hogy 1971-ben Angela Davis kommunista politikusnak ajánlotta Human Rights című albumát. Jól jött ez Angelának a Lenin-békedíj mellé.

Kivéve a múltjuk. Dörgölőzésük a hatalomhoz. A vágy, hogy szónokoljanak. De Zorán legalább hallgat. Ezt tisztelhetjük benne.

4. Koncz Zsuzsa

Koncz Zsuzsáról két hete, vasárnap jelent meg a cikkem itt, egy nappal később már az Indexnek magyarázott a cenzúráról (még a portál zajos ügye előtt). Mármint a mostaniról.

Az biztos, hogy az énekesnő legalább következetesen hazudik. Pár éve ezt mondta a kádári időkről: „Volt vegzatúra, és nem úgy nézett ki, hogy ezt a kultúrpolitika be fogja engedni, és sokáig tűrni fogja .

Szerencsétlen riporter meg csak némán hallgatta. Rádiófelvétel, nyilván bólogatott is, mosolygott. Meséljen még!

Milyen „vegzatúra” érte? Ilyen (egy korabeli cikkből idézek): „E néhány év alatt Koncz Zsuzsa sem volt tétlen. Nemcsak itthon emelkedett a népszerű énekesek közé, de külföldön is sikerei voltak.

Lelkesen fogadták Rióban, ahol a fesztivált egy negyvenezer férőhelyes stadionban tartották, s az értő közönség hamisítatlan dél-amerikai hangulatot teremtett. A dallamos számokat első hallásra együtt énekelték az előadókkal. Kitörölhetetlen emlék: Kuba, ahol Varaderóban, a divatos fürdőhelyen lépett közönség elé.

Ez tényleg elég félelmetes lehetett. Magam előtt látom, ahogyan az amerikanizált japánok valamelyik tetszőleges Bródy-számot dalolják. Meg a franciák. Gondolom, még ma is aranyáron mérik az akkor kiadott lemezeket.

De lehet, hogy ő nem. Biztos voltak kivételek.

Megint az újságban / Forrás: Fortepan.hu, ad.: Urbán T.

5. Boldizsár elvtárs

Koncz Zsuzsa aduásza apósa, Boldizsár Iván volt. Ez a valaha parasztpártiként induló szalámiember, akiről minden visszaemlékezés visszaadja, hogy egy megalkuvó, egy áruló, egy jellemtelen gazember volt. A „kádári konszolidáció” egyik fogaskereke. Egy az azóta is köztünk élő „egyrészt-másrészt” figurák közül, aki francia feleségével kétlaki életet élt, külföldön utazgatott és figyelt, itthon másokat fogadott – nem gondolnám, hogy megúszta volna a pluszkörmölést. Jellemző az, amit Halda Alíz írt 1990-ben:

Nem. A szembesítést nem szeretik.

Ezt az énekesnő mesélte el egy bulvárlapnak: „>A környezetemben lévő példákat kicsit sem találtam vonzónak, tehát elég bizonytalan voltam, ha itt lesz is esküvő, elmegyek-e rá<– mesélte a sztár. Zsuzsa még nászajándékot is kapott az esküvőjére a lemezkiadójától: a Szerelem című első albumát.”

Tipikus szöveg ez is. Tipikus felkészültség. „Lemezkiadójától”. Azaz a Hanglemezgyártól. Azaz Bors Jenőéktől. Azaz leginkább apósától, Boldizsár Ivántól. A legszórakoztatóbb, hogy a lemezre még az ifjú pár is felénekelt egy dalt. Boldizsár Miklós hamis hangján énekelt neje mellett, de tényleg, ne titkoljuk: elképesztően szarul. Hallgassanak csak bele.

https://www.youtube.com/watch?v=iD_XBPnrHKo

Lehetne ez a Kádár-diktatúra száma is. Szerelmi internacionálé. A csókosok dala.

Ezért írtam, hogy Koncz Zsuzsa a Hanglemezgyár terméke volt. Egy Presser Gábor-féle zenei zseni bármelyik rendszerben megállta volna a helyét. Ő az LGT-vel tényleg világszínvonalú pop-rock-zenét alkotott. De Konczot tolták – nem koncként a nép elé, de nála tehetségesebb, markánsabb énekesnők helyett.

6. Halottak élén

2020, Magyarország. Ha valaki Koncz-lemezt akar hallgatni, megteheti. Ha valaki Koncz-koncertre akar menni, megteheti.

Hobóval kezdtem, Hobóval zárom, hogy elvigye a számból ezt a kesernyés ízt. „Fenn a Syriuson”:

„Baj volt a haj, tank járt a virágra / Gumibot volt a karmesteri pálca / Törpék űztek el óriásokat / Te is mentél vitted a gitárodat / Vártunk vissza elmúlt sok év, sok nap/ Héj-héj, Jackie, hol vagy?

Már ott vagy fenn tudom / Valahol a Syriuson / Már ott vagy fenn, tudom / Valahol a Syriuson.”

Kádárék, meg Aczélék meg valahol a Pokolban. És jól van ez így.

Fotók: Fortepan.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.