Pesti Srácok

Majdnem százezer szavazót töröltek a török választási rendszerből, mert fantomszavazók

null

Több, mint 91 ezer embert töröltek a márciusi törökországi helyhatósági választásokra regisztrált választópolgárok névsorából, arra hivatkozva, hogy nem valódi, hanem fantomszavazók - közölte szombaton a török választási bizottság.

Sadi Güven, a választási hatóság vezetője szerint 91 093 emberről derült ki, hogy nem az általuk megadott lakcímen vannak bejelentve. A listán szereplő fantomválasztók problémájára az ellenzék hívta fel a figyelmet. Állításuk szerint több ezer olyan ember szerepel a választói névjegyzékben, akik a valóságban nem léteznek. Az ellenzéki, kemalista Köztársasági Néppárt aggodalmának adott hangot, hogy a szabálytalanságok hatással lehetnek a választási eredményekre. Találtak például több, mint százéves elsőszavazót.

Güven januárban még visszautasította, hogy a választói névjegyzékben kitalált vagy álszavazók lennének, vagy egyesek többször szerepelnének a lajstromban. A választási bizottság elnökének tájékoztatása szerint nagyjából 57 millió választópolgár járulhat majd az urnákhoz március 31-én. A helyhatósági választás az országot mintegy 15 éve irányító Recep Tayyip Erdogan államfő politikájának próbatétele lesz. Az Erdogan vezette Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) adja mind Isztambul, mind Ankara polgármesterét több, mint tíz éve. Erdogan maga is volt Isztambul polgármestere. A két nagyváros vezetésének elvesztése jelentős csapás lenne az elnök számára.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.