Pesti Srácok

Megszűnhet a Jobbik – Sneiderék már "minden mindegy" alapon hazudnak

Megszűnhet a Jobbik – Sneiderék már "minden mindegy" alapon hazudnak

Vagy megszűnik a Jobbik, vagy folytatja a már meghirdetett nemzeti ellenállást – jelentette be a párt pénteki sajtótájékoztatóján Sneider Tamás, aki egyúttal azt is közölte, hogy rendkívüli kongresszust hívott össze, amelyen eldöntik, melyik lehetőséget választják. A Jobbik megszűnésével természetesen az országgyűlési frakciójuk sem működhetne tovább, illetve a képviselőiknek is vissza kellene adniuk mandátumaikat. Sneiderék szerint az Állami Számvevőszék (ÁSZ) csütörtökön bejelentett, több százmillió forintos újabb büntetésével akarja a pártot fizikailag is megsemmisíteni Orbán Viktor. Sneider a miniszterelnököt következetesen enyveskezűnek nevezte, holott épp a Jobbik az, amelynek vezetése rendre képtelen elszámolni a pártpénzekkel. A 2017 végén bejelentett ÁSZ-büntetés után az akkori elnök, Vona Gábor vezetésével kalapozni kezdtek, az összegyűlt több, mint százmillió forint azonban az utolsó fillérig eltűnt, ami megengedi azt a következtetést, hogy az enyveskezűek inkább a Jobbikban vannak.

A 2017-es, hatszázmillió forintos tétellel együtt a Jobbikra kirótt büntetés immár egymilliárd forintra rúg, amelynek kifizetése lehetetlen helyzetbe hozta a pártot, és kizárja azt is, hogy felkészülhessenek a májusi EP-választásokra. A pártpénzek elszámolására rendszeresen kreatív kihívásokként tekintő Sneider Tamásék szerint az ÁSZ által kifogásolt, a tavalyi esztendőt vizsgálva jelentkező több, mint ötvenmillió forint két évvel ezelőttről származó maradványösszeg, amelyet igazolni tudnak. Kérdés, hogy ha ez így van, akkor ezt eddig miért nem tették meg hitelt érdemlően. A számvevőszék másik kifogása az volt, hogy a Jobbik – a törvényt megsértve – kampánykiadásként jelentetett meg nyolcvannégymillió forintot, ám azok valójában hitelek voltak. Sneider pénteki, zavaros érvelése szerint az utóbbi összeg két állami intézménytől, a Magyar Postától, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól származik, ami szerinte azt jelenti, hogy a Posta és a kormányhivatalként működő NAV finanszírozta tiltott módon a Jobbikot. Ha ez a zagyvaság igaz, akkor a Jobbik még megszűnése esetén is pénzügyi történelmet írna, mert az első magyarországi párt lenne, amelynek sikerült hozomra kampánykölcsön nyújtására rávenni a Postát és az adóhatóságot.

Az ÁSZ szerint Sneiderék nem vállalják a felelősséget a szabálytalanságaikért

PestiSracok facebook image

Az ÁSZ megdöbbenéssel tapasztalta, hogy a Jobbik elnöke – aki nem mellékesen az Országgyűlés alelnöke –, valamint a párt parlamenti frakciója politikai nyomásgyakorlással próbálja befolyásolni az Országgyűlés független pénzügyi-gazdasági ellenőrző szervének törvényi előírások alapján végzett ellenőrzési tevékenységét. Az ÁSZ javasolja Sneider Tamásnak, hogy az Állami Számvevőszék rágalmazása, valamint a közvélemény folyamatos félrevezetése helyett vállalja a felelősséget az ÁSZ által megállapított, teljesen nyilvánvaló szabálytalanságokért - olvasható a felügyelő szervezet pénteki közleményében, amelyben felhívták a figyelmet, hogy a Jobbik pénteki sajtótájékoztatóján elhangzottak nem felelnek meg a valóságnak. Az ÁSZ kiemelte: észrevételében a Jobbik elnöke nem cáfolta, hanem megerősítette, hogy 84,3 millió Ft összegben, hitel megnevezéssel tartozásokat és szállítói kötelezettségeket jelölt meg az elszámolásában. Mivel ezek nem valós bevételek, ebből a tartozások és szállítói kötelezettségek nem rendezhetők, így nem képezhették a választási kampányra fordított kiadásainak forrását. Előírás, hogy a kampányra fordított forrásokat a pártok kizárólag az ötven napos kampányidőszakban (2018. február 17. - április 8.) használhatják fel. Ez azt jelenti, hogy a választás időpontjáig minden megrendelést vagy szolgáltatást pénzügyileg teljesíteni kellett, tehát ki is kellett fizetni. 84,3 millió Ft esetében a Jobbik ezt nem igazolta, továbbá Sneider Tamás mai sajtótájékoztatóján maga is elismerte, hogy ennek a kiadásnak nem volt meg a bevétele. Mindez azt jelenti, hogy a Jobbik 84,3 millió Ft összegben olyan forrást használt fel a kampányában, ami a kampányidőszakban nyilvánvalóan nem állt rendelkezésére, így tiltott, nem pénzbeli, vagyoni támogatáshoz jutott – olvasható az ÁSZ pénteki közleményében.

Forrás: Facebook/Állami Számvevőszék/PS; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?