Pesti Srácok

Megvonta a brit állampolgárságot az ország belügyminisztériuma az Iszlám Államhoz csatlakozott nőtől, aki vissza akart térni Nagy-Britanniába

Megvonta a brit állampolgárságot az ország belügyminisztériuma az Iszlám Államhoz csatlakozott nőtől, aki vissza akart térni Nagy-Britanniába

Megvonta a brit állampolgárságot a brit belügyminisztérium egy fiatal nőtől, aki négy éve, még gyermekként két barátnőjével Szíriába utazott, és ott csatlakozott az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezethez.

Az akkor 15 éves Shamima Begum, a szintén 15 éves Amira Abase és a 16 esztendős Kadiza Sultana 2015 februárjában Londonból kíséret nélkül Törökországba utazott, onnan átjutottak Szíriába, és ott csatlakoztak mindhárman az Iszlám Államhoz.

Shamima Begumot, aki jelenleg egy kelet-szíriai menekülttáborban él, a The Times című konzervatív brit napilap kutatta fel és készített vele nagy vihart kavaró interjút a múlt héten.

Begum azóta többször jelezte, hogy szeretne hazatérni, ám az ITV brit kereskedelmi televízió kedd este közölt értesülése szerint a belügyi tárca levelet küldött a fiatal nő Londonban élő családjának, tudatva: Sajid Javid belügyminiszter megvonta lányuk brit állampolgárságát.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.