Pesti Srácok

MTVA-székház ostroma – Pótmagánváddal folytatja a show-t az ellenzéki Szabó család

null

Pótmagánvádat nyújtanak be az ellenzéki országgyűlési képviselők, miután a Legfőbb Ügyészség elutasította panaszaikat az MTVA-székháznál tavaly decemberben történtek ügyében. Szél Bernadett a Facebookon szerdán közzétett bejegyzésében azt írta, tudják, hogy az ügyészség úgy hozott politikailag motivált döntést, hogy nem végezte el a dolgát, érdemi nyomozás nem volt - vagyis újra megtudhattuk: Magyarországon az a politikai indíttatású eljárás, amelyet Szél Bernadett annak tart.

A független képviselőnő bejegyzésében közölte: egyeztettek az ellenzéki politikusokat képviselő Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) elnevezésű szervezettel, és pótmagánvádat nyújtanak be.

– olvasható a közleményben.

PestiSracok facebook image

A Legfőbb Ügyészség szerdán közölte, hogy elutasította az ellenzéki országgyűlési képviselők panaszait az MTVA-székháznál tavaly decemberben történtek ügyében. A politikusok azután nyújtották be panaszukat, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség januárban elutasította a hivatalos személy elleni erőszak és más bűncselekmények miatt tett feljelentésüket. A képviselők azt kifogásolták, hogy az MTVA biztonsági őrei – szerintük – erőszakkal vezették ki őket a köztévé Kunigunda útjai székházából, amikor be akarták olvastatni ötpontos követelésüket. A feljelentés elutasítása ellen panasszal éltek, amelyben kétségbe vonták azt a jogi megállapítást, miszerint az MTVA közérdekű üzem, a képviselők ott nem jogszerűen jártak el, és a biztonsági őrség jogszerűen lépett fel velük szemben.

Forrás: MTI/PS; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még