Pesti Srácok

Polt: Biztosan vádemeléssel zárul majd az Alstom-ügyben indult nyomozás

Polt: Biztosan vádemeléssel zárul majd az Alstom-ügyben indult nyomozás

Biztosan vádemeléssel zárul majd az Alstom-ügyben indult nyomozás – derült ki Polt Péternek a Magyar Nemzetnek adott interjújából. A legfőbb ügyész a Magyar Nemzetnek elmondta: már csak abból is látszik, mennyire komolyan veszik az OLAF jelzéseit, hogy csak a 2012-2019 közötti időszakban negyven üggyel fordultak a magyar hatóságokhoz, és valamennyiben nyomozást rendeltek el.

Polt Péter az interjúban arról beszélt: az OLAF-jelentésekbe azért nem tekinthet be bárki, mivel azok a feljelentés részét képezik, így bekerülnek az adott ügy iratanyagába. Ezeket viszont csak az nézheti meg, akinek jogi érdeke fűződik hozzá, azaz mindenkinek kiadják, akiknek a törvény lehetővé teszi. Mint megjegyezte: az OLAF maga sem hozza nyilvánosságra a jelentéseit. A legfőbb ügyész arról is beszélt: megítélése szerint az Ügyészség és az OLAF között kiváló a viszony. Mint kifejtette: már csak abból is látszik, mennyire komolyan veszik az uniós hivatal jelzéseit, hogy csak a 2012-2019 közötti időszakban negyven üggyel fordultak a magyar hatóságokhoz, és valamennyiben nyomozást rendeltek el. Polt Péter hozzátette: eddig tíz esetben született vádemelés, tíz esetben megszüntetés; egy ügyben pedig a büntetőjogi felelősség megállapítása mellett felfüggesztették az eljárást, a többiben folyamatban van a nyomozás. Összességében ez azt jelenti, hogy az ajánlásokkal összefüggően az ügyészség a lezárt ügyek 52 százalékában emelt vádat, amely tíz százalékkal haladja meg az európai uniós átlagot.

Újságírói kérdésre Polt Péter az Alstom-ügyre térve arról beszélt: az Ügyészség közel van már a befejezéshez. Hozzátette:

PestiSracok facebook image

Megjegyezte:

Az MTVA székházába behatoló képviselők ügyével kapcsolatban Polt Péter arról beszélt: amíg egy ezzel kapcsolatos tüntetés a törvényeknek megfelelően zajlik le, addig ezzel nincsen semmi baj egy jogállamban. Ami ellenben a képviselőket illeti, a Központi Nyomozó Főügyészség határozatát mindenki ismeri:

Az Európai Ügyészséggel kapcsolatban a legfőbb ügyész arról beszélt: mind egyetemi tanárként, mind kutatóként, mind gyakorló ügyészként sokat foglalkozik a kérdéssel. Hozzátette: az uniónak vannak sikertörténetei, mint az OLAF és az Euro­just, ami a bűnügyekben való nemzetközi igazságszolgáltatási együttműködést koordinálja magas színvonalon. Felidézte: az eredeti gondolat az volt, hogy az Eurojust alakult volna át európai ügyészséggé, és ezt a forgatókönyvet a magyar fél is támogatni tudta volna. Ugyanakkor hozzátette: az európai ügyészség esetén nem látja biztosítottnak a szakmaiság kellően magas fokát, ráadásul elgondolkodtató, hogy a szervezetnek lehetősége lenne válogatni az ügyek között.

- fogalmazott.

A teljes interjút itt olvashatják.

Forrás: magyarnemzet.hu; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.