Pesti Srácok

Százhúszmillió forinttal húzták le ismeretlen csalók a Mazsihiszt

Százhúszmillió forinttal húzták le ismeretlen csalók a Mazsihiszt

Százhúszmillió forintot csalt ki ismeretlen tettes a Mazsihisztől a Rumbach utcai zsinagóga felújítási munkálataira hivatkozva. A Mazsihisz rendőrségi feljelentést tett, és belső vizsgálat indult. Az esetről Heisler András, a Mazsihisz elnöke a Heti TV Pirkadat című műsorában számolt be.

Heisler András elmondása szerint a felújítás egyik szakaszának lezárásakor a Mazsihisz kapott a fővállalkozótól egy százhúszmilliós számlát, azonban az utalás előtt néhány nappal telefonon értesítették őket, hogy megváltozott a vállalkozó számlaszáma, máshova kell utalni a pénzt – szemlézte a tévéinterjút a Kibic Magazin. A Mazsihisz illetékese kérte, hogy ezt írásban is erősítsék meg, a levél meg is érkezett a fővállalkozó pecsétjével, amelyről azonban később kiderült, hogy hamisított volt. Néhány ellenőrzési pont itt kimaradt, és a pénzt végül egy hamis számlára küldték át – nyilatkozta Heisler András. A Mazsihisz elnöke szerint a hamis számla ismeretlen tulajdonosa azonnal kivette a pénzt, illetve továbbította egy másik országbeli számlára. Mindez az utalás után egy nappal derült ki, és ekkor a Mazsihisz azonnal rendőrségi feljelentést tett, és belső vizsgálatot rendelt el. Heisler András szerint az ügynek személyi következményei is voltak. A szervezet jelenleg várja a rendőrség nyomozásának eredményét, és bízik benne, hogy a kár legalább egy része meg fog térülni. A Mazsihisz vezetése úgy döntött, hogy a hiányzó összeget a saját felújítási tartalékából pótolja, így az ügy ellenére a munkálatok nem állnak le, és tovább folyhat a Rumbach utcai zsinagóga renoválása.

Forrás: akibic.hu; Fotó: PS

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.