Pesti Srácok

Újabb botrányos felvétel került elő a jobbikos Jakab Péterről

null

Aberráltaknak nevezte a homoszexuálisokat Jakab Péter egy korábbi, most előkerült videófelvételen. A Jobbik újonnan kinevezett frakcióvezető-helyettese az elmúlt napokban került furcsa logikai viharba, miután zsidózással vádolta meg az Echo TV Keménymag című műsorának vendégeit, köztük a PestiSrácok.hu újságíróit, Ambrózy Áront és Vésey Kovács Lászlót. Azóta több kellemetlen dolog derült ki a politikusról, amelyek hiteltelenítik a rendkívüli érzékenykedését.

A Hír TV által most bemutatott felvételen aberráltaknak nevezte Jakab Péter a homoszexuálisokat, valamint egy 2010-es miskolci kampányrendezvényen ő konferálta fel a megoldandó cigánykérdésről és zsidókérdésről szónokló Pörzse Sándort. A szintén a színpadon álló Jakab láthatóan helyeselte a beszédet, és jól szórakozott egyes poénjain, például azon, hogy a Rosensteinek el fogják venni a magyar fiatalok helyét.

A politikus azzal került be a hírekbe múlt héten, hogy erőltetetten zsidózást akart belelátni az Echo TV műsorába, amelyben Jákob Péterként emlegették őt a résztvevők, ahogy számos politikus nevével is tettek már hasonlóan. Ezt nyomatékosítandó előhozakodott az Auschwitzban megölt nagyapjával, habár már akkor is árnyalta a képet, hogy még helyesen leírni sem volt képes a település nevét. A pár nappal később előkerült korábbi videófelvétel azonban arról tanúskodik, hogy Jakab Péter nem volt mindig ilyen érzékeny a dédapja szomorú története iránt. A jobbikos politikus bőszen zsidózott egy közönség előtt elmondott beszédében, a „kiválasztott néphez” tartozó bűnözőkről beszélt ingerülten. Amikor a PestiSrácok.hu ezzel próbálta szembesíteni, akkor kitért a válaszadás elől, saját antiszemitizmusát is Bayer Zsolt felelősségeként akarta feltüntetni, és azzal érvelt, hogy ő nem lehet antiszemita, hiszen zsidó származású. Jakab egyre csak azt hajtogatta, hogy lapunk megtűri az antiszemitizmust, hiszen nem rúgja ki a Jákob Péterrel először poénkodó Ambrózy Áront – azt a munkatársunkat, aki maga is zsidó származású.

Jakab Pétert hétfőn választották a Jobbik frakcióvezető-helyettesévé.

PestiSracok facebook image

forrás: Hír TV

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.