Pesti Srácok

Auschwitzban meghalt dédapja emlékébe gázolt bele a zsidózó Jakab Péter

Minden kezdet nehéz: harmadgenerációs holokauszt-sérült sem lesz az ember csak úgy a semmiből, pláne nem két ülésszak között, még akkor sem, ha ez feltétele a szélsőbal és a szélsőjobb összefogásának. És nemcsak megváltozni nehéz, hanem inverzére hazudni is a valóságot: a Jobbik nevű szélsőjobboldali pártban Szegedi Csanád elüldözése óta legalább annyira ritka a zsidó származás, amennyire szerkesztőségünkben az antiszemitizmus. Mégis, majd egy hete másról sem olvasunk, mint a Jakab Pétert ért rettenetes antiszemita inzultusról, amiben csak három dolog nem stimmel: a rettenetes, az antiszemita és az inzultus. Sokkal viccesebb viszont, hogy a Jobbik frissen származására ébredt Pokahontasza beleköpött a saját levesébe azzal, hogy antiszemitaként próbált antiszemita autodafét folytatni ellenünk.

AMBRÓZY ÁRON, VÉSEY KOVÁCS LÁSZLÓ – PestiSrácok.hu

Egy most előkerült, és a Hír TV által bemutatott videó szerint jót derült Jakab Péter az egykor MSZP-közeli, majd a Fidesz érintésével a Jobbikba átejtőernyőzött Pörzse Sándor vicceskedésén, amikor utóbbi Salamon László nevén poénkodva lezsidózta a KDNP-s képviselőt, és még a rasszjegyekre tett utalást sem hagyta ki. Akkor még nem voltak aggályai Jakabnak az ilyen humor ellen, valamikor azóta növeszthetett néppártosodó érzékenységet. Sőt, egy másik felvételen ő maga beszél igencsak ellenséges, lekezelő hangon a zsidóságról, gúnyosan emlegetve a „kiválasztott népet” meg a „kóser kaját”.

Emlékezetes, hogy Jakab Péternek akkor eszébe sem jutott érzékenykedni, amikor a Jobbik elnökének esküvőjén szolid karlendítésekkel fokozták a hangulatot. Azt se kérte ki magának, amikor a párt alelnöke zsidókat akart listázni a parlamentben. Amikor párttársa azzal hencegett, hogy beverte egy zsidó nő orrát, majd a beígért lemondás után még hónapokig nem mondott le, Jakab Péter akkor sem verte a tamtamot. Ugyanígy nem ütötte át az ingerküszöbét az sem, amikor párttársa beleköpött a Jakab dédapjának tragikus sorsát is jelképező Duna-parti emlékcipőkbe. Persze ha mindez még Karácsony Gergely szerint sem nácizmus, csupán helytelen magatartás, sőt, egyre inkább európai értelemben vett jobbközép demokrataság, akkor miért lenne nácizmus Jakab Péter szerint?

PestiSracok facebook image

Amikor az öngyűlölő antiszemita a zsidókhoz menekül

Ilyen előzmények után vette rettenetesen a lelkére a Jobbik szóvivője, hogy poénkodtak a nevével az Echo TV Keménymag c. műsorában. Egy alliteráló gegből, a Jákobra változtatott Jakabból erőltetetten leszűrte, hogy őt bizony lezsidózták, és ez a holokauszt miatt máig szörnyű lelki sebeket viselő ember kapásból maga elé rántotta igazolásként az Auschwitzban meghalt dédapját. Még ha a település nevét nem is sikerült helyesen leírnia.

Jakab Péter néha zsidó, néha antiszemita. Mikor melyikre van szüksége. (Fotó: Horváth Péter Gyula / PestiSrácok.hu)

Persze, ha Jakab Péter dédapjának az emlékét sértettük volna meg, roppant módon szégyellnénk magunkat, de erről szó sincs. Szerkesztőségünk nem alkalmazza a Gyöngyösi Márton-módszert, nem tartjuk nyilván senkinek a származását. Ahogy dédapjáról, úgy arról is csak mostanában szereztünk tudomást, hogy Jakab Péternek hosszú évek óta Jákob Péter a beceneve a Jobbik berkein belül; először csak arra utalva, hogy ő volt a származása miatt kiutált Szegedi Csanád táskahordozója, ez később kiegészült azzal, hogy állítólag apai ágon zsidó származású.

Jakab Péter kapcsán sajnos tényleg igaza van az SZDSZ egykori és a Demokratikus Koalíció jelenlegi tagjának, Eörsi Mátyásnak, akitől Stumpf András, a Heti Válasz egykori, a VálaszOnline jelenlegi újságírója idézte a következőket:

A zsidó körökben közismert szólás-mondás Jakab esetében is igaz, csak a rabbit politikusra kell cserélni. Persze Jakabot se kell félteni: a fenti közmondásból az antiszemita politikus újabb sérelmet hazudott össze magának, amit a hozzá hasonló szellemi képességekkel megvert propagandasajtósai azóta visszhangoznak. Kíváncsiak vagyunk, a ma kikerült felvételt mivel magyarázzák!

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.