Pesti Srácok

A török uniós csatlakozási tárgyalások felfüggesztésére szólított fel ismét az Európai Parlament

A török uniós csatlakozási tárgyalások felfüggesztésére szólított fel ismét az Európai Parlament

Törökország európai uniós csatlakozási tárgyalásainak felfüggesztésére szólított fel ismételten az Európai Parlament (EP), a szerdán elfogadott állásfoglalás szerint az országban ugyanis drámaian romlott a jogállamiság és az emberi jogok helyzete.

A strasbourgi plenáris ülésen 370:109 arányban megszavazott dokumentumban a képviselők súlyos aggodalmuknak adtak hangot a jogállamiság, az emberi jogok, a sajtó szabadsága és a korrupcióellenes küzdelem állapota, valamint az egyszemélyi elnöki rendszer kiépítése miatt.

- hangsúlyozta Kati Piri szociáldemokrata jelentéstevő. A képviselőtestület üdvözölte, hogy tavaly feloldották a két éven át tartó szükségállapotot, azonban sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a 2016-os puccskísérletet követően bevezetett elnöki és hatósági jogkörök közül sok továbbra is érvényben van, ami jelentősen korlátozza az alapvető szabadságjogokat az országban.

PestiSracok facebook image

Az EP leszögezte: a súlyos helyzet ellenére életben kell tartani a politikai párbeszédet és támogatni kell a török állampolgárokat, európai uniós forrásokat kell elkülöníteni a helyi jogvédők, diákok és újságírók számára, de nem Ankarán, hanem civil szervezeteken keresztül eljuttatni ezeket. A képviselők kiemelték: a lehetőségek között kell tartani az EU és Törökország közötti vámuniós egyezség fejlesztését, hogy az például a mezőgazdasági termékekre és a közbeszerzésekre is kiterjedjen, de ez kizárólag jelentős konkrét javulás esetén lenne elképzelhető. Végezetül méltatták Törökország szerepét a migrációs válság kezelésében, illetve azt, hogy az ország menedéket nyújtott több, mint 3,5 millió szíriai menekültnek.

- mondta Piri.

Ömer Celik, a török kormánypárt szóvivője azzal vádolta Twitter-üzenetében az EP-t, hogy "a szélsőjobboldal szűk ablakán keresztül látja a világot". Az Európai Parlament állásfoglalása jogilag nem kötelező érvényű, de szakértők szerint fokozhatja a nyomást a csatlakozási tárgyalások lebonyolításában illetékes uniós szerveken.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.