Pesti Srácok

Az Iszlám Állam még mindig több ezer harcost tart fegyverben

Az Iszlám Állam még mindig több ezer harcost tart fegyverben

Az Iszlám Állam az utolsó szíriai zárványának elfoglalását követően továbbra is több ezer aktív harcost tart fegyverben Irakban és Szíriában - közölte a nemzetközi terrorellenes koalíció helyettes parancsnoka kedden.

Christopher Ghika szerint a szélsőségesek most stratégiát váltottak, és földalatti mozgalommá akarják átszervezni magukat. A vezérőrnagy újságíróknak telefonon nyilatkozva kifejtette, hogy a lázadócsoportok taktikáit követve a dzsihadisták a térség biztonságát próbálják aláásni és hátráltatni akarják az újjáépítési munkálatokat. Mint mondta, az Iszlám Állam vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi hollétéről továbbra sincsenek információik. Ugyanakkor a koalíció azon a véleményen van, hogy al-Bagdadi jelentősége lecsökkent a szélsőségesek soraiban.

Az amerikai támogatású kurd-arab fegyveres koalíció, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) szombaton hirdetett győzelmet az Iszlám Állam felett a kelet-szíriai Baghúz település felszabadítását követően. Ezzel az iszlamisták elveszítették minden korábbi területüket a régióban. Ghika mindemellett figyelmeztetett: a területi ellenőrzés elveszítése ellenére a dzsihadisták továbbra is veszélyt jelentenek. Az Iszlám Állam életben, illetve szabadlábon maradt hívei most Szíria és Irak más térségeibe próbálnak eljutni.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá.

Keddre virradóra az észak-szíriai Manbídzs térségében merényletet követtek el egy ellenőrzőpontnál. A terrorcselekményben az SDF-hez tartozó hét harcos vesztette életét. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű szervezet szerint az Iszlám Állam egyik alvósejtje tehető felelőssé a támadásért.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.