Pesti Srácok

Balog Zoltán: Nem nélkülözheti a politika az értelmiségieket

Balog Zoltán: Nem nélkülözheti a politika az értelmiségieket

A politika nem nélkülözheti az írástudókat - mondta Balog Zoltán korábbi emberierőforrás-miniszter, a Polgári Magyarországért Alapítvány elnöke a Magyar politikai enciklopédia bemutatóján, hétfőn, Budapesten.

A volt tárcavezető rámutatott: szükség van kapcsolatokra a kormányzati akarat és szellemi élet között; a kérdés csak az, hogy ki kit inspirál és korrigál. Szükség van elemzésre, valakinek pedig cselekedni, kormányozni kell - hangsúlyozta. Bízom benne, hogy még sokáig folyhat ez az együttműködés a politikai szereplők és a szellemi élet között - fogalmazott Balog Zoltán. A könyvről szólva elmondta: több, mint hetven szerző több, mint 600 oldalon, 700 szócikkel mutatja be konzervatív szellemben a magyar politikai filozófiát, politikatudományt, politikatörténetet. Ez az áttekintés segít megérteni a közéletet - tette hozzá. A kötethez ajánlást írt Orbán Viktor miniszterelnök. Az ajánlás szerint a magyar közéletben legalább harminc éve nyelvpolitikai küzdelem is zajlik. Aki pedig nevet ad a dolgoknak, az a vitákban is előnybe kerül. A rabul ejtett szavak sokáig megbéklyózhatták a gondolkodást és a szabadságot a létező szocializmusban, azután pedig a politikai korrektség hozott minden eddiginél agresszívebb nyelvpolitikai elnyomást.

- olvasható Orbán Viktornak a Magyar politikai enciklopédia című kötethez írt, 2017. szeptember 12-ei keltezésű ajánlásában.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.