Pesti Srácok

Bugár Béla keményen ostorozta a magyar kormányt és Orbán Viktort - Szerinte Szlovákiában nem lehetne úgy viselkedni, ahogy Orbánék teszik

Bugár Béla keményen ostorozta a magyar kormányt és Orbán Viktort - Szerinte Szlovákiában nem lehetne úgy viselkedni, ahogy Orbánék teszik

Ha csak a tizedét próbálta volna meg a jelenlegi szlovákiai kormánykoalíció, mint amit Orbánék az elmúlt két választási időszakban megtettek, akkor itt már fejek potyogtak volna, sőt lehet, hogy „véres forradalom” lett volna – nyilatkozta államfőjelöltként a parameter.sk-nak Bugár Béla, a Most-Híd elnöke, melyet a hvg.hu írt meg. Bugár keményen odamondogatott Orbán Viktornak és a magyar kormánynak: szerinte Magyarországon például alig van ellenzéki média, ezen kívül elhízottsággal vádolta a magyar kormányfőt, valamint kitért arra is, hogy őt és a szlovák-magyar vegyes pártját Orbán tüskeként értékeli.

A magyar-szlovák vegyespárt első embere a szlovák államfőválasztás célegyenesében adott interjút a felvidéki hírportálnak. Ebből kiderült, hogy Bugár Béla fontosnak tartja, hogy jó viszony legyen Budapest és Pozsony között, de szerinte a Felvidék problémáit elsősorban nem Magyarországon kell rendezni.

– jelentette ki Bugár.

PestiSracok facebook image

Az interjú legnagyobb része szlovák belpolitikai ügyekkel foglakozott, de Bugár azért néhány magyar kérdést is kapott.

A parameter.sk párhuzamba állította, hogy Bugár és Orbán is 1990 óta parlamentben politizál, mire Bugár a következőt nyilatkozta:

Bugár megemlítette, hogy a nehéz pszichikai hadviselés miatt megedződik a politikus, de ő nehezebb helyzetben van, mint Orbán Viktor, akivel egyébként nem versenyez:

Egy kicsit később már a magyar köztársasági elnök, illetve a miniszterelnök-helyettes is szóba került.

A parameter.sk provokatívan szóba hozta a vadászatot és a horgászatot is, utalva Semjén Zsoltra és Áder Jánosra is, de Bugár itt is csupán csípős és fölényeskedő választ tudott adni, hiszen elmondta, hogy hiába van fegyverviselési engedélye és fegyvere is, nem vadászott, hiszen állatokra nem lő, mert nem tudnak védekezni, és horgászni is csak öt percet horgászott 10 éves korában, de nem fogott semmit, ezért elég is volt ennyi.

A terjedelmes interjú utolsó harmadában kitértek a Bugár Béla és Orbán Viktor miniszterelnök közötti viszonyra is. A magyar kormányfő tavaly novemberben ugyanis azt nyilatkozta a magyar-szlovák vegyes pártról, a Most-Hídról és elnökéről: „Ami a Felvidéket illeti, ott van nekünk egy tüskénk a körmünk alatt, egy híd formájú tüske, ami nem a konkrét mivoltában jelent problémát a számunkra, mert Bugár Bélának vannak történelmi érdemei (…), de a felvidéki vegyes pártnak a létezése azt a kérdést veti föl, hogy nemzetstratégiailag az-e a kívánatos, hogy etnikai alapon szerveződő pártok legyenek a Kárpát-medencében, vagy vegyes pártokat hozunk létre.”

Az államfőválasztást két hét múlva tartják Szlovákiában.

Forrás: hvg.hu; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.