Pesti Srácok

Emelkedhet a megépült lakások száma a következő években

Emelkedhet a megépült lakások száma a következő években

Az elmúlt öt évben kiadott építési engedélyek alapján épült lakások jelentős részét még 5 százalékos áfával értékesíthetik a beruházók 2023 végéig, ezért a következő pár évben évente legalább 20 ezer lakás épülhet - közölte az ingatlan.com az MTI-vel pénteken.

Tíz kiadott építési engedélyből a portál adatai szerint 7-8-ból lett később valóban lakás az elmúlt két évtized átlagai alapján. Az elmúlt két évben azonban 50 százalék alá csökkent az arány, ami részben az előre kikért engedélyekkel és az építőipari kapacitáshiánnyal magyarázható.

A közlemény idézi Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét, aki elmondta: folyamatosan érkeznek a fokozott lakásépítési kedvet bizonyító adatok, az átadott lakások száma azonban szinte mindig elmarad az előző évben, években kiadott engedélyekétől. Hozzátette: 2017-ben és 2018-ban jóval az átlag alá süllyedt a mutató; mindkét évben az egy évvel korábbi engedélyeknek 46-46 százalékából lett átadott lakás. Ezt a szakértő egyrészt azzal magyarázta, hogy sokan előre kikérték a lakásépítési engedélyeket többek között a lakásépítési áfa határidejét érintő korábbi bizonytalanságok miatt. Másrészt az építőiparban részben a lakásépítési boom miatt kialakult kapacitás- és munkaerőhiány miatt több építkezés átadása csúszásba került. Ez viszont azt vetíti előre, hogy a következő néhány évben évente legalább 20 ezer lakás épülhet - mondta.

Az ingatlan.com előrejelzése szerint az idén 20-25 ezer új lakás átadása várható, ezt támasztja alá a tavaly kiadott több, mint 36 ezer lakásépítési engedély is. Az elemzéséből kiderül az is, hogy 2017-ben és 2018-ban a korábbi évekhez képest sokkal több lakást adtak át, ám az idén várható több, mint 20 ezer új lakás még elmarad attól, amely a lakásállomány minőségromlását ellensúlyozza, ehhez ugyanis minimum 30 ezer lakásra lenne szükség.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.