ingatlan
Lakhatási válságot emleget Karácsony, miközben folyamatosan adják el a budapesti ingatlanokat
Karácsony Gergely főpolgármester gyakran emleget lakhatási válságot, miközben sorra adja el a fővárosi ingatlanokat – írja a Magyar Nemzet. Idén eddig öt lezárult ingatlanértékesítésről számolt be a lapnak a főváros, ebből összesen félmilliárd forint bevételt nyert az önkormányzat. Továbbá értékesítés alatt áll nyolc ingatlan, ebből egy vidéki, az erdőkertesi ingatlant már évek óta árulta a fővárosi önkormányzat. Az egykori idősotthon vevőre talált 90,8 millió forintért, miközben korábban ezt az ingatlant 100 millió forintért szerették volna értékesíteni.Eldőlt: vége a rövid távú szálláskiadásnak Terézvárosban, felkészül egész Budapest?
Lezárult a VI. kerületi ügydöntő népszavazás, 2026-tól tilos Airbnb-n kiadni a terézvárosi lakásokat, a kerület ugyanis nulla napban határozza meg a rövid távú szálláskiadások maximális hosszát. A döntés értelmében a kerületben megszűnnek a magán-jellegű szálláskiadó szolgáltatások, helyüket vélhetően (részben) a klasszikus szálláshely szolgáltatók vehetik át. A döntés egyelőre csak Terézvárost érinti, Szentkirályi Alexandra, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője azonban már jelezte, budapesti szintre emelné az intézkedést, bármilyen eredménye legyen is a népszavazásnak.Szaniszló Sándorig érhet a főváros korrupciós ügye
A Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja a nyomozást a baloldali vezetésű XVIII. kerületi ingatlanberuházásokkal kapcsolatban felmerült állítólagos visszaélések ügyében – tudta meg a Magyar Nemzet. A büntetőfeljelentést Budai Gyula tette az Anonymus által nyilvánosságra került hangfelvételek alapján, amelyen az azóta letartóztatott Patek Gábor hallható. Patek a hangfelvételen arról beszélt, hogy az Üllői út 323-ban (ami egy 86 lakásos társasház) Szaniszlónak és egyik alpolgármesterének is egy-egy lakást kellett adni. Azt, hogyan trükköznek Szaniszlóék ingatlanberuházókkal az Akta egyik riportjában mi is bemutattuk. Az egykori Erdért-fetelep területén egy teljesen irreális lakópark építéshez ad meg minden háttértámogatást a pestszentlőrinci önkormányzat a lakók tiltakozása ellenére. Ott a beruházó az az Alpha Group, amelynek irodaházában ügyfélszolgálatát és egy rendezvényszervező cégét is üzemelteti a Demokratikus Koalíció.A horvát kormány korlátozná a lakások turisztikai hasznosítását
A horvát kormány korlátozná a lakások turisztikai hasznosítását, hogy megfizethetőbbé tegye az ingatlanokat; az erről szóló törvényjavaslatot csütörtöki ülésén fogadta el a kabinet.Újabb floridai luxuslakást vett Mártha Imre családja
Tovább terjeszkedik Floridában Karácsony Gergely kedvenc cégvezetője! Mártha Imre és családja néhány hónapja egy újabb luxusingatlant vásárolt a dúsgazdag amerikaiak kedvenc helyén, Naplesben - írja a Metropol. A lap szerint egy olyan méregdrága ingatlanról van szó, amelynek medencéje teniszpályája is van, és amelyik belépést biztosít egy, a floridai milliárdosok által használt exkluzív golfklubba.Wellnessközpontot épít a Trükkös Zotyóként ismert baloldali médiamágnás
Munkatársai fizetését csökkentette, aztán újabb luxusépítkezésekbe kezdett Varga Zoltán, a költségvetési csalással és hűtlen kezeléssel gyanúsított baloldali médiamágnás, akit már munkatársai is Trükkös Zotyónak neveznek egymás között. A Centrál Médiában, a dollárbaloldal egyik fellegvárában is kézről kézre járnak a munkatársak között a tulajdonos legújabb luxusépítkezéséről készült fotók – írja a Metropol.A pofátlanság netovábbja: a Gyurcsány-fióka „kis méretű társasházi lakásnak” hívja floridai nyaralóját
Mártha Imre, a fővárosi közműholding, a szemétszállítás, a FŐTÁV, a temetkezés és a kertészet nagyhatalmú vezetője, papíron Karácsony Gergely beosztottja, a gyakorlatban pedig beszédesen csak Gyurcsány-fiókának nevezett figura szigorú hangú ügyvédi levélben szólította fel a Metropol szerkesztőségét, hogy a Floridában vásárolt medencés, pálmafás, jóval több, mint száz négyzetméteres ingatlanára csak egy „kis méretű társasházi lakásként” hivatkozzanak – írja a metropol.hu.GKI: mintegy 883 ezer lakás újulhat meg az év végéig
A háztartások 5,9 százaléka biztosan, 16,7 százaléka valószínűleg nagyobb összeget fog költeni lakóingatlanára a következő egy évben, amennyiben ezek a tervek mind megvalósulnak, akkor mintegy 883 ezer lakáson végezhetnek el kisebb-nagyobb munkálatokat 2022 végéig - derül ki a GKI és a Masterplast közös januári felméréséből.Ajánljuk még