Pesti Srácok

Eldőlt: vége a rövid távú szálláskiadásnak Terézvárosban, felkészül egész Budapest?

null

Lezárult a VI. kerületi ügydöntő népszavazás, 2026-tól tilos Airbnb-n kiadni a terézvárosi lakásokat, a kerület ugyanis nulla napban határozza meg a rövid távú szálláskiadások maximális hosszát. A döntés értelmében a kerületben megszűnnek a magán-jellegű szálláskiadó szolgáltatások, helyüket vélhetően (részben) a klasszikus szálláshely szolgáltatók vehetik át. A döntés egyelőre csak Terézvárost érinti, Szentkirályi Alexandra, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője azonban már jelezte, budapesti szintre emelné az intézkedést, bármilyen eredménye legyen is a népszavazásnak.

Mint ismert, ügydöntő népszavazást kezdeményezett az Airbnb-típusú lakáskiadás betiltásával kapcsolatban Soproni Tamás, a VI. kerület momentumos polgármestere. Az népszavazás mögött az a tendencia áll, hogy a kerület gyakorlatilag megfizethetetlenné vált az állandó lakás céljával ingatlant keresők számára, ugyanis befektetők hada vásárolta fel Terézváros ingatlanpiacának jelentős részét, hogy a kerület központi fekvését kihasználva rövid távú szálláskiadásra használható lakásokat vegyen. Ez egyfelől árfelhajtó hatással is rendelkezik, másfelől pedig a kerület lakosságának összetételét is jelentősen megváltoztatja. A helyieknek ebből lett elegük, így felmerült az ötlet, hogy a rövidtávú szálláskiadás maximum hosszát az önkormányzat rendeletben 0 napban határozza meg.

Az egy hétig tartó szavazás lezárult, 6083 ember vett részt, közülük 3265-en szavaztak az Airbnb ellen. A terézvárosi önkormányzat közleménye szerint így „2026. január elsejétől nulla napban határozza meg a terézvárosi önkormányzat azoknak a napoknak, melyeket rövid távú lakáskiadásra lehet használni a kerületi ingatlanpiacon.” A részvétel 20,5 százalék volt.

Egész Budapesten jöhet az Airbnb-stop?

PestiSracok facebook image

A rövid távra kiadható lakások jövőjéről szóló terézvárosi szavazás eredményének megfelelő szabályozást javasol a kormánynak Budapesten és akár országosan is a Fidesz fővárosi elnöke.

Szentkirályi Alexandra a Facebook-oldalára feltöltött videóban szombaton emlékeztetett rá, hogy “Terézváros fontos döntést hoz a napokban, ami mindannyiunkat érinthet”: a Budapest VI. kerületében élők dönthetnek az Airbnb, azaz a kerületben rövid távra kiadható lakások jövőjéről.

– jegyezte meg. Hangsúlyozta: bármilyen döntést is hoznak az emberek, javasolni fogja a kormánynak, hozzon Budapesten és akár országosan is ennek megfelelő szabályozást.

– tette hozzá. Kiemelte, éppen ezért figyelemmel kíséri a terézvárosi népszavazást, hiszen az nagyban befolyásolhatja a budapestiek jövőjét és kihathat az országos szabályozásra is.

Fotó: Hatlaczki Balázs/PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.