Pesti Srácok

Hazai vélemények a Weber-ultimátumról - Valaki párhuzamos valóságban él

null

Összegyűjtöttük, hogyan látják az EPP és a Fidesz viszonyát a hazai publicisták. Természetesen hatalmas a szakadék az ellenzékiek és a konzervatívok között. Bayer Zsolt szerint a Fidesz jól járna a kizárással. Tamás Gáspár Miklós úgy látja, Magyarország és Európa is csak veszíthet a jelenlegi helyzetben. G. Fodor Gábor három hazai ellenfeltételt fogalmazott meg, az azonnali.hu-n pedig arról olvashattunk, itt nem elvekről, hanem az elvtársakról van szó.

Bayer Zsolt: A néppártot a vadliberálisok rángatják

Bayer Zsolt a Magyar Nemzetben megjelent véleménycikkében kifejti, hogy az EPP-ben csak azért piszkálják a Fideszt, mert megmondta az igazat.

PestiSracok facebook image

- fogalmaz Bayer, majd fölteszi és egyből meg is válaszolja a kérdést:

Ezután Bayer kifejti, hogy bizony a néppárt veszítene a Fidesz kizárásával, amely ezzel a tragikomikus öncsonkítással elveszítené legerősebb tagját, amely azon kevesek közé tartozik, akik még a konzervativizmust, a kereszténységet, az egykorvolt, igazi Európát képviselik. Akkor pedig ki járna jól? - kérdez ismét Bayer. Majd rögtön meg is adja a választ:

TGM: Európa attól fél, olyan lesz, mint Magyarország

Tamás Gáspár Miklós a HVG-ben jelentetett meg kisregény hosszúságú publicisztikát. A baloldali - már nyíltan kommunista - véleményformáló szerint Európában

TGM úgy látja, Orbánt becstelenek gondolják a mindig egyenes és szavukat tartó, a jog betűjéhez ragaszkodó EU-s politikusok.

- fogalmaz TGM, aki szerint

GFG: Nekünk is van három feltételünk

Meglehetősen sommásan foglalta össze véleményét G. Fodor Gábor a 888.hu felületén:

Bakó Bea: Nem az elvekről szól ez, hanem az elvtársakról

Bakó Bea az azonnali.hu-n írt cikket a témában. Az LMP-s Ungár Péter résztulajdonában levő portálon megjelent publicisztikában a szerző kifejti:

Az azonnali.hu főszerkesztője azt sérelmezi, hogy a néppártnál csak az verte ki a biztosítékot, hogy

Ezután levonja a konklúziót:

Bakó Bea végül kimondja az erkölcsi ítéletet is:

Forrás: Magyar Nemzet, 888.hu, HVG, Azonnali.hu; Fotó: MTI/EPA/EPA/Olivier Hoslet

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.