Pesti Srácok

Így jutott el a fasizmusig Orbán Viktor - A New York Times és Iványi Gábor szerint

null

Iványi Gáborról közölt cikket a mindig korrekt és objektív New York Times. A lap ki tudja, milyen alkalomból született, lejárató írásában azt fejtegeti, hogy még az a lelkész is elpártolt Orbán Viktortól, aki a szerző által csak “autokrata vezetőnek” titulált magyar miniszterelnök esküvőjét bonyolította, illetve megkeresztelte két gyermekét. A New York Times kifejti: Iványinak elképesztő élete van, hiszen a lelkész nemcsak szembeszegült a kommunizmussal annak idején, de az elmúlt 30 év morális hangadójának is nevezi, aki mitikus szerepet vívott ki magának a hívei körében.

– idézi a lap Fröhlich Róbert rabbi gondolatait, amelyet a budapesti zsinagógában mondott el, és aki szerint Iványi beletartozik ebbe a 36 emberbe. A lap kifejti: Iványi életútja éppen annyit árul el Orbán Viktorról (akit a világ legprominensebb populista vezetőjének nevez a szerző), mint saját magáról.

PestiSracok facebook image

– írja a lap. Úgy folytatta, hogy a két ember kapcsolatának kezdete az 1980-as évekre nyúlik vissza, amikor még együtt küzdöttek a kommunizmus ellen, és amikor még Orbán Viktor egy liberális, demokráciapárti aktivista volt. A New York Times látnoka szerint Orbán Viktor azért újította meg házasságát Lévai Anikóval egy templomban, hogy szimpátiát keltsen a keresztény-konzervatív szavazók táborában. Úgy vélik, az, hogy a miniszterelnök nem vette fel (mintha ez Orbán dolga lett volna - a szerk.) Iványi metodista egyházát az államilag támogatott egyházak listájára, azt jelenti sokak számára, hogy klasszikus konzervatívból autokrata szélsőségessé alakult át. Hozzáteszik persze, hogy Orbán Viktor tönkretette a sajtószabadságot, és a bíróságok függetlenségét is megszüntette.

– írják. A lap idézi Iványi Gábort, aki szerint annak idején még ugyanazt akarták, mára viszont Orbán Viktor egy szélsőséges jobboldali, fasiszta pártot vezet, ami a lelkész szerint a nézeteltérésük fő okát képezi.

– idézik Iványi Gábor szavait.

Forrás: New York Times; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még