Pesti Srácok

Merkel: az utolsó percig harcolni kell a rendezett Brexitért

Merkel: az utolsó percig harcolni kell a rendezett Brexitért

Az utolsó percig harcolni kell azért, hogy megegyezésen alapuló, rendezett formában szűnjön meg a brit európai uniós tagság (Brexit) - jelentette ki kedden Berlinben Angela Merkel német kancellár.

"Nincs már sok idő, de néhány napunk van még" a kilépés tervezett időpontjáig, március 29-ig, és ezt az időt a rendezett Brexit megvalósítására kell fordítani - mondta a német kormányfő a Global Solutions Summit nevű világpolitikai konferencia egy pódiumbeszélgetésén. Mint mondta, bevallja, hogy nem ismerte egész pontosan a brit parlament házszabályának XVII. századi eredetű részleteit - amelynek alapján az alsóházban nem szavazhatnak újra ugyanabban vagy jórészt ugyanabban a formájában a Brexit feltételeiről szóló megegyezésről -, így érdeklődéssel tudomásul vette az újabb fejleményt, és várja, hogy mivel áll elő Theresa May brit kormányfő a csütörtökön kezdődő EU-csúcson. Ezt nem lehet előre látni, mert "túl sok minden van mozgásban", de az biztos, hogy a brit álláspontra a közösségben maradó 27 ország "megfelelő és közös reakciója" lesz a válasz.

Arra a kérdésre, hogy mit ajánlana a brit félnek a rendezett Brexit érdekében, elmondta: minél kevésbé fejtik ki nyilvánosan az egyes érdekeltek az EU-csúcson várható fejleményekre vonatkozó "sejtéseiket", annál jobban sikerül majd kialakítani a huszonhetek közös álláspontját. Kiemelte: számára az a legfontosabb, hogy az EU a lehető legjobb kapcsolatban maradjon a közösségből távozó országgal. Az Egyesült Királyság, csakúgy, mint Németország, a multilateralizmus, a nemzetközi ügyek megállapodásokon alapuló intézésének híve, és szoros biztonsági együttműködést folytat európai partnereivel. Mindezt meg kell őrizni, és tovább kell folytatni a közös munkát, amely a hasonló geopolitikai fekvésből adódó közös érdekekre épül - mondta Angela Merkel a világ legfejlettebb országait összefogó G20-csoport programjának elemeiről szóló konferencián.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Filip Singer

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.