Pesti Srácok

Nem tekinti többé Oroszországot stratégiai partnernek az Európai Parlament

Nem tekinti többé Oroszországot stratégiai partnernek az Európai Parlament

Oroszország már nem tekinthető stratégiai partnernek, az Európai Uniónak készen kell állnia újabb szankciók bevezetésére, amennyiben Moszkva továbbra is megsérti a nemzetközi jogot - figyelmeztetett kedden elfogadott állásfoglalásában az Európai Parlament.

A strasbourgi plenáris ülésen 402:163 arányban elfogadott dokumentumban kiemelték, hogy a büntetőintézkedéseknek arányban kell állniuk a fenyegetéssel, valamint rámutattak, hogy a felek közötti kapcsolatban számos feszültséggóc alakult ki az utóbbi években, például Oroszország szíriai és ukrajnai beavatkozása, líbiai és közép-afrikai szerepvállalása, illetve az, hogy Moszkva uniós szélsőjobboldali, populista nacionalista pártokat támogat. A képviselők kiemelték: az EU-nak felül kellene vizsgálnia az érvényben lévő partnerségi és együttműködési megállapodását Oroszországgal, a kooperációt azokra a területekre korlátozva, amelyekben mindkét fél érdekelt. Mint írták, szelektív együttműködésre van szükség például a klímaváltozás, az energiabiztonság, a terrorizmus és digitalizáció jelentette globális kihívások terén. Szorosabb kapcsolat csak akkor legyen lehetséges, ha Oroszország teljes egészében végrehajtja az ukrán válság politikai rendezéséről szóló minszki megállapodást, és ismét tiszteletben tartja a nemzetközi jogot - szögezték le. Az EP elítélte az orosz dezinformációs kampányokat és kibertámadásokat, amelyek célja a feszültség növelése az Európai Unión és a tagállamokon belül. Aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az EU erélytelenül válaszol az orosz propagandakampányokra és félretájékoztatásra, s erőteljesebb fellépést sürgetett. Végül megismételték a képviselők, hogy véleményük szerint az épülő Északi Áramlat-2 földgázvezeték fokozza az EU függőségét és veszélybe sodorja a belső piacot.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.