Pesti Srácok

Novák: Bízunk a család értékteremtő és nemzetépítő erejében

Novák: Bízunk a család értékteremtő és nemzetépítő erejében

A kormány szerint a nők helyzetének javítása elválaszthatatlan a családok és a gyerekvállalás támogatásától - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken Budapesten, a Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) nőnapi konferenciáján, az Országházban. Novák Katalin azt mondta: meggyőződésüket a számok is alátámasztják, hiszen ma Magyarországon a 40 év feletti nők 91 százaléka anya.

Az államtitkár hangoztatta, hogy a nőknek ma már vannak lehetőségeik, hiszen tanulhatnak, alakíthatják a közéletet, munkát vállalhatnak, karriert építhetnek, ugyanakkor vannak privilégiumaik is, hiszen kizárólag nekik adatott meg, hogy gyereket hordjanak ki, szüljenek és szoptassanak.

PestiSracok facebook image

- jelentette ki Novák Katalin. Az államtitkár a családtámogatási rendszer elemei közül kiemelte, hogy ismét otthon lehet három évig maradni a gyerekekkel, bevezették a Nők 40 programot, a gyed extrát, jövő évtől bevezetik a nagyszülői gyedet, és folyamatosan bővítik a bölcsődei ellátást annak érdekében, hogy 2022-re minden gyereknek legyen helye a bölcsődében, akinek a szülei ezt igénylik. Novák Katalin kitért arra is, hogy egy éve alapították meg a Nők Magyarországért Klubot, most pedig úgy döntöttek, a klub kibővítéseként elindítják a Nők a Magyar Nemzetért Mozgalmat, amelynek elsődleges célja, hogy az egyenjogúságért folytatott küzdelem ne forduljon át az egyformaságért folyó harccá.

- mondta el az államtitkár.

Hollik István kormányszóvivő úgy fogalmazott: a nők szerető társként támaszt jelentenek, otthont teremtenek, nevelik gyermekeinket, munkájukkal értéket teremtenek.

- emelte ki. A kormányszóvivő szerint egy közösség csak akkor lehet egészséges lelkű, boldog és sikeres, ha a nők számára biztosítja mindazt, amely szükséges "az Istentől kapott hivatásuk, személyes női szerepük be- vagy kiteljesítéséhez", azaz a szabadságot céljaik megvalósításához és a biztonságos környezetet az anyai szerep megéléséhez. Hozzátette: a kormányzat felelőssége is, hogy mindebben segítse a nőket. Ha gyermeket vállalnak, akkor abban, ha dolgozni szeretnének, akkor abban, ha pedig ezt a kettőt szeretnék összeegyeztetni, akkor abban. Hollik István kifejtette: a férfi és a nő szövetségét, annak megbonthatatlanságát hangsúlyozni 30-40 évvel ezelőtt még értelmetlen és indokolatlan volt, ma azonban már nem az. Mint mondta, vannak olyan "társadalommérnökösködő emberi jogi fundamentalisták", akik szembe akarják állítani a nőt a férfival, és az anyaságot egy meghaladott és lealacsonyító női szerepnek tartják.

- jelentette ki.

Király Nóra, a Ficsak alapítója úgy fogalmazott: olyan korban élünk, amikor kőbe vésett törvényeket kísérelnek meg felülírni, és el szeretnék bizonytalanítani az embereket olyan alapvetésekben, hogy fiúk vagyunk vagy lányok, nevezhetjük-e még magunkat apának vagy anyának.

- emelte ki a Ficsak alapítója. Hozzátette: ez az értékőrzés nem heroikus tetteket követel, hanem a mindennapok átgondolt megélését, családi, nemzeti hagyományaink és ünnepeink ápolását, a magyar nyelv megőrzését, valamint a gyerekeink és önmagunk művelését.

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke kiemelte: ha azt akarjuk, hogy egy nemzet fejlődjön, erősödjön, elsősorban a nőket kell megszólítani. Hozzátette: a nők azok, akik a család összetartozását garantálják.

A konferencián előadást tart még Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnöke, Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő, Ókovács Szilveszter, az Operaház igazgatója és Csép Andrea Éva, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alelnöke, valamint kerekasztal-beszélgetést tartanak Női hozzáadott érték? címmel.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.