Pesti Srácok

Sajtóklub: Az ellenzék és sajtója nem érti, hogy korszakalkotó volt Orbán ünnepi beszéde (videóval!)

Az ellenzék és sajtója ugyan puhának tartja Orbán Viktor március 15-i beszédét, pedig valójában korszakalkotó gondolatok hangzottak el és kemény üzenetet küldött a miniszterelnök – hangzott el az Echo TV Sajtóklub című műsorának hétfői adásában. Stefka István, a PestiSrácok lapigazgatója, Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője és Szentesi Zöldi László, a Magyar Demokrata főmunkatársa szerint szó sincs arról, hogy semmitmondó lett volna a kormányfő ünnepi szónoklata, hanem éppen ellenkezőleg: arra világított rá, hogy erős és öntudatos nemzetekre van szükség, olyanokra, amelyek képesek fellépni a birodalmi fenyegetésekkel szemben. A műsorvezető ezúttal Huth Gergely volt.

Huth Gergely szerint, akik az ellenzéki sajtóval ellentétben képes felfogni egy szöveg jelentését, azok rájöhettek, hogy a miniszterelnök ünnepi beszéde egy évtizedes politika összefoglalója volt. Bencsik András úgy látja, Orbán Viktor a beszéddel egy magasabb szintet lépett, hiszen felhívta rá a figyelmet, hogy jelenleg birodalomépítés zajlik Európában, és a kormányfő a birodalmi politikával szembeállította a szabadság, a szuverenitás és a keresztény értékrenden alapuló öntudat eszméjét. Egy birodalomnak be kell hódolnod, hogy cserébe a hatalom részese légy, ezzel szemben az intelligens és szabad nemzetek okos szövetsége az, amiről a miniszterelnök beszélt – tette hozzá.

A Magyar Demokrata főszerkesztője szerint Orbán Viktor egészen egyszerűen meghirdette azt, hogy már nem pusztán a migrációról van szó, hanem a migránsok csak az eszközei annak, hogy felépüljön – ahogy fogalmazott – egy sátáni birodalom. Huth Gergely felhívta rá a figyelmet, hogy ebben a politikában a magyar kormányfő erős szövetségesre talált Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökben, hiszen a politikus megerősítette, hogy országa szintén nem kér a birodalmi törekvésekből.

Az utóbbi idők legkeményebb beszédének minősítette a magyar kormányfő március 15-i felszólalását Stefka István. A PestiSrácok lapigazgatója nagyon fontosnak nevezte, hogy Orbán Viktor rámutatott: az Európai Néppártot beszippantotta a liberalizmus fagyos lehelete, vagyis eretnekséget látnak mindenhol, ahol nem az történik, amit ők akarnak. Stefka István egyértelműnek tartja, hogy Soros György a hatalmával nagy erőket képes megmozgatni, és a magyar kormány a plakátkampányával – ahogy fogalmazott – totálisan telibe talált, és ezért akarják „part szélére tolni a Fideszt”.

PestiSracok facebook image

Orbán Viktor a beszédében megismételte azokat az érveket, amelyeket a Manfred Weberrel folytatott vitája során már egyszer elmondott, hogy sok mindenből lehet engedni, de Európa keresztény jövőjéből és a bevándorlással kapcsolatos ügyekből biztosan nem – erről már Szentesi Zöldi László beszélt. A Magyar Demokrata főmunkatársa szerint a nyugodt erő pozíciójából beszélt Orbán Viktor, hiszen az Európai Néppártban maradás is jó, valamint az is, ha új lappal kell elindulni.

Forrás és fotó: Echo TV

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.