Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Egyre több baden-württembergi cég folytat beruházást Magyarországon

Szijjártó Péter: Egyre több baden-württembergi cég folytat beruházást Magyarországon

Egyre több baden-württembergi cég folytat munkahelyteremtő beruházást Magyarországon, az óriásvállalatok sikerének hatására a közepes méretű vállalkozások is növekvő számban választják Magyarországot új beruházásuk helyszínének – mondta az MTI-nek Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Stuttgartban, a német tartomány fővárosában folytatott tárgyalásainak szünetében.

A miniszter telefonon adott nyilatkozatában rámutatott, hogy olyan baden-württembergi óriásvállalatok tevékenykednek Magyarországon, mint a Kecskeméten már a második Mercedes-Benz gyárat építő Daimler vagy a Bosch, amely az első számú célpontok között tartja számon Magyarországot az innovatív autóipari fejlesztésekhez szükséges beruházások területén. Mint mondta: kedvező folyamatnak vagyunk szemtanúi, a nagy baden-württembergi vállalatok magyarországi beruházási sikerei és pozitív tapasztalatai ösztönzőleg hatnak a Baden-Württembergben rendkívül erős középvállalati szektorra. Erre példa, hogy megkezdte debreceni üzemének építését a Robert Bürkle nevű gépipari cég, amelynek négyszázmillió forintos beruházásával száz új munkahely jön létre a hajdú-bihari megyeszékhelyen – emelte ki Szijjártó Péter. A tárcavezető rámutatott, hogy a rendkívül kiterjedt és sokszínű gazdasági együttműködés révén Baden-Württemberg Magyarország második számú kereskedelmi partnere a tizenhat német tartomány közül, a kétoldalú kereskedelmi forgalom értéke tavaly meghaladta a tizenegymilliárd eurót. A baden-württembergi cégek szerepe kiemelten fontos a magyar autóipar fejlődésében, nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy az ágazat teljesítménye hat százalékkal emelkedett tavaly, a termelés értéke pedig meghaladta a nyolcezerötszáz milliárd forintot, a foglalkoztatottak száma pedig elérte a százhetvennégyezret – tette hozzá a külgazdasági és külügyminiszter. A tartományból érkező vállalatok ahhoz is hozzájárulnak, hogy a magyar autóipari ágazat termelésének értéke hamarosan eléri az évi tízezer milliárd forintot. Ezt jelzi például, hogy a Daimler nem csupán egy újabb gyárat épít Kecskeméten, hanem a már működő üzemében megkezdte egy újabb modell, a Mercedes-Benz CLA Coupé gyártását. A baden-württembergi beruházásoknak is köszönhető, hogy Magyarország tavaly bekerült a világ húsz legnagyobb autóipari exportőre közé, annak révén, hogy az ágazat kivitele elérte a húszmilliárd eurót – fejtette ki a miniszter, aki kiemelte, hogy a kormány számára elsődleges fontosságú, hogy a magyar autóipar az élen járjon az új, innovatív autóipari korszakban is, és megtartsuk azt a megszerzett pozíciónkat, amelynek értelmében hazánk az európai autógyártás egyik fellegvára.

Sokkal több az összekötő, mint a szétválasztó elem Magyarország és Baden-Württemberg kapcsolatában

Sokkal több a közös pont Magyarország és a németországi Baden-Württemberg tartomány kapcsolatában, mint az olyan ügy, amelyben esetleg nincs egyetértés – mondta Szijjártó Péter Stuttgartban, a tartomány fővárosában folytatott tárgyalásainak szünetében. A miniszter az MTI-nek elmondta, hogy a tartományt a Zöldekkel kormányzó Kereszténydemokrata Unió (CDU) törvényhozási (Landtag-) frakciójának vezetőjével, Wolfgang Reinharttal folytatott megbeszélésén megállapították, hogy a magyarok és németek kapcsolata különleges, a magyar-baden-württembergi kapcsolat pedig a mély történelmi hagyományok és örökség révén ezen belül még különlegesebb. A miniszter szerint a német-magyar kapcsolatrendszerben nagyon sok minden köt minket össze a gazdaság, a kultúra, az emberek közötti kapcsolatok területén, és sokkal több dolog közös, mint amiben adott esetben nem értünk egyet. A tárcavezető kiemelte: törvényszerű, hogy vannak olyan kérdések, amelyeket másként látunk, de ez természetes, hiszen máshonnan nézzük a világot. Kétségtelen, hogy ilyen kérdés a migráció kérdése, amelyben mi világossá tettük, hogy Magyarország semmilyen módon nem kíván bevándorlóországgá válni, minden áron megvédi a határait és mindent megtesz annak érdekében, hogy az EP-választások után az EP-ben is Magyarország érdekeinek megfelelően migrációellenes többség jöjjön létre – hangsúlyozta Szijjártó Péter.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.