Pesti Srácok

Trócsányi úgy értékelt, sikeres volt az általa kezdeményezett párbeszéd a Velencei Bizottsággal

null

Trócsányi László igazságügyi miniszter sikeresnek nevezte a Velencei Bizottsággal folytatott párbeszédet a közigazgatási bíróságokról. Az Igazságügyi Minisztérium meggyőződése szerint a Velencei Bizottság véleménye, illetve ajánlásainak megfontolása elősegíti, hogy 2020. január 1-jén erős hazai és nemzetközi legitimációval rendelkező, független és professzionális közigazgatási bírósági szervezet kezdhesse meg működését Magyarországon.

A miniszter azután nyilatkozott az MTI-nek, hogy pénteken részt vett a Velencei Bizottság ülésén, amelyen a testület elfogadta a közigazgatási bírósági szervezet felállításával kapcsolatos törvényekről szóló véleményét. Emlékeztetett arra: a vizsgálatot még novemberben kezdeményezte, figyelemmel arra, hogy az igazságszolgáltatás függetlensége a demokrácia alapja. Magyarországon 1949-ig működött önálló közigazgatási bíróság. A Velencei Bizottság elfogadott állásfoglalása elismeri a szervezetileg elkülönült közigazgatási bírósági rendszer létjogosultságát, valamint a miniszteri igazgatási modellt, azzal, hogy abban a bírói önigazgatási szerveknek is szerepet kell kapniuk.

- közölte Trócsányi László.

PestiSracok facebook image

Az Igazságügyi Minisztérium meggyőződése szerint a Velencei Bizottság véleménye, illetve ajánlásainak megfontolása elősegíti, hogy 2020. január 1-jén erős hazai és nemzetközi legitimációval rendelkező, független és professzionális közigazgatási bírósági szervezet kezdhesse meg működését Magyarországon, magasabb szintre emelve a bírói jogvédelmet közigazgatási ügyekben - nyilatkozta az MTI-nek a tárca vezetője.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.