Pesti Srácok

A félelem legyőzésére hívott fel a pápa a vigilián

null

Ferenc pápa arra szólította fel az embereket a szombat esti vigilián, hogy győzzék le a félelmet és a kétségbeesést, mert ezek véget vetnek a reménynek.

A húsvéti virrasztás szertartása hagyomány szerint a teljesen sötétbe boruló Szent Péter-bazilika bejárati csarnokában indult, ahol az egyházfő megáldotta a tüzet és a húsvéti gyertyát. A gyertyára rávéste a görög ábécé első és utolsó betűjét, az alfát és az ómegát, valamint az idei évszámot. A gyertyaviaszba négy tömjénmagot is beleillesztett kereszt alakban. Ezt követően a pápa meggyújtotta a gyertyát, és azt kézben tartva a bazilika főoltáráig haladt, a vele koncelebráló papoktól kísérve.

A szokás szerint a hívőkkel teli Szent Péter-bazilika ezalatt teljes csendben volt, a fényeket eloltották, és csak a papok és a hívők kezében levő gyertyák világították meg az épület belsejét. A bazilikában akkor gyulladtak meg a fények, amikor a pápa az oltárhoz ért. A szertartás során megszólalnak a Szent Péter-bazilika három napja néma harangjai is.

A pápa szentbeszédében az életnek arról a négy nagy kövéről szólt, amelyek "szétzúzzák a reményeket és várakozásokat". Ezek: "a halál, a bűn, a félelem és a világi dolgokhoz való ragaszkodás".

PestiSracok facebook image

- mondta, és felszólította a hívőket, hogy kérdezzék meg maguktól, merre vezet az útjuk az életükben, és ne temessék el a reményt.

Ferenc pápa a virrasztáson nyolc személyt részesít majd a keresztség, valamint az első áldozás és bérmálkozás szentségében. Három férfi és öt nő van közöttük: a legfiatalabb 21, a legidősebb 61 éves.

MTI; Fotó: MTI/EPA/ANSA/Alessandro Di Meo

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.