Pesti Srácok

A Kreml nem árulja el, hol találkozik Putyin és Kim Dzsong Un

A Kreml nem árulja el, hol találkozik Putyin és Kim Dzsong Un

Moszkva biztonsági okokból nem nevezi meg Vlagyimir Putyin orosz elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető előkészületben lévő találkozójának időpontját és helyszínét - jelentette ki a Kreml szóvivője újságíróknak pénteken Moszkvában. Dmitrij Peszkov nem válaszolt a csúcs részleteire vonatkozó egyéb kérdésekre sem, ezekről későbbre ígért tájékoztatást; csak annyit árult el, hogy a találkozó garantáltan Oroszország területén lesz, valamint hogy a két vezető a kétoldalú viszony mellett át fogja tekinteni a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítésének és a regionális együttműködésnek a kérdéseit.

Dmitrij Peszkov sajtótájékoztatóján emlékeztetett, hogy Oroszország és Észak-Korea között a legmagasabb szintű érintkezés már huzamosabb ideje szünetel. Putyin 2000-ben látogatott el Phenjanba. Kim Dzsong Un apja, Kim Dzsong Il páncélvonatán 2001-ben és 2002-ben Moszkvába, 2011-ben pedig Ulan-Udéba utazott el. A jelenlegi észak-koreai vezető az Interfax hírügynökség szerint sosem lépte még át az orosz határt. Peszkov hangsúlyozta, hogy Oroszország a lehetőségeihez mérten kész közreműködni a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítésének folyamatában; kiemelte ugyanakkor, hogy ebben a kérdésben önálló politikát folytatnak anélkül, hogy erőfeszítéseit egyeztetné az Egyesült Államokkal. Miután tavaly többször is felvetődött Kim Dzsong Un oroszországi látogatásának lehetősége, a Kreml sajtóosztálya csütörtökön közölte, hogy Putyin április második felében fogadja majd Kimet.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség a hét elején azt jelentette, hogy a találkozót valószínűleg a jövő héten, Vlagyivosztokban fogják megtartani, ahol Kim vonata Peking felé tartva meg fog állni. Jurij Usakov orosz elnöki tanácsadó korábban azt mondta, hogy április 26-án és 27-én Putyin részt vesz majd a kínai fővárosban megtartandó Egy övezet, egy út nemzetközi fórumon, a Kremlhez közel álló Izvesztyija című napilap pedig a külügyminisztériumra hivatkozva azt írta, hogy a Putyin-Kim csúcsot a pekingi rendezvény előtt fogják tető alá hozni. A Kyodo News japán hírügynökség orosz kormányforrásra hivatkozva április 24-ét és 25-ét nevezte meg lehetséges időpontként. Orosz és japán sajtóforrások egybehangzó állítása szerint a találkozó előkészítésére Vlagyivosztokba utazott az észak-koreai vezető kabinetfőnöke, Kim Cshan Szon. A funkcionárius, aki az amerikai-észak-koreai csúcstalálkozók előtt Szingapúrba és Hanoiba is ellátogatott, márciusban Moszkvában és Vlagyivosztokban is megfordult. A vlagyivosztoki repülőtér az Interfax szerint a jövő héten szerdán az észak-koreai Air Koryo légitársaság egyik nem menetrend szerinti járatát szándékozik fogadni. Sajtóértesülések szerint lehetséges, hogy a csúcstalálkozót a Vlagyivosztokhoz tartozó Russzkij-szigeten fogják megtartani, a Távol-keleti Szövetségi Egyetemen, ahol április 24-én és 25-én hivatalos küldöttségek látogatása miatt szünetel majd az oktatás.

Forrás: MTI; Fotó: Sky News

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.