Pesti Srácok

A ruandai vérengzés áldozataira emlékeznek

null

Ruandában vasárnap megkezdődött a 25 évvel ezelőtti népirtás áldozatai emlékére tartandó egyhetes megemlékezés-sorozat. A megemlékezés során Paul Kagame ruandai elnök megkoszorúzza a népirtás Gisoziban álló emlékművét, ahol negyedmillió embert helyeztek örök nyugalomra.

"Emlékezni kell, mert így tudjuk bizosítani, hogy ami a múltban történt, nem ismétlődik meg" - mondta a 26 éves Olive Muhorakeye, egy túlélő. Délután vezető politikusok is csatlakoznak a parlamenttől a nemzeti labdarúgó stadionhoz tartó "emlékmenethez", ez utóbbi helyszínen fáklyás virrasztást tartanak. A megemlékezésre legalább tíz államfőt, valamint Julie Payette kanadai főkormányzót és Jean-Claude Junkert, az Európai Bizottság elnökét is várják.

Az egykori kelet-afrikai belga gyarmaton 1994. április 6-án kezdődött tömegmészárlás száz napja alatt 800 ezer, többségükben a kisebbségi tuszi népcsoporthoz tartozó, valamint mérsékelt hutut öltek meg, miután a hutu kisebbséghez tartozó Juvénal Habyarimana elnök és vetélytársa, Cyprien Ntaryamira repülőgépét lelőtték a főváros felett. A támadás elkövetőit azóta sem nevezték meg. A merénylet mozgósította a hutu kormánykatonákat és a szövetséges szélsőséges milíciákat, amelyek a tuszi kisebbség kiirtására indított mészárlást megszervezték.

Az áldozatokkal machetével vagy lőfegyverrel végeztek, ha templomokba vagy iskolákba menekültek, az épületeket rájuk robbantották, a nőket kivégzésük előtt megerőszakolták. Naponta legalább 10 ezer embert gyilkoltak meg. A tuszi kisebbség 70, a ruandai lakosság több, mint 10 százaléka halt meg.

A harcok 1994 júliusában értek véget, amikor a Paul Kagame vezette, tuszi lázadó Ruandai Hazafias Front Ugandából benyomult az országba és átvette az országban az ellenőrzést. Ellenzéki vezetők diktatúrára való törekvéssel vádolják a kormánypártot, de Kagame a 2017. évi választásokon 96 százalékos részvétellel elért 99 százalékos győzelmére, valamint az erőteljes gazdasági növekedésére és a viszonylagos békére hivatkozva elutasítja a bírálatot - emlékeztetett a Reuters brit hírügynökség.

A franciák szerepe

Emmanuel Macron francia elnök a ruandai népirtás emléknapjává kívánja nyilvánítani április 7-ét - közölte Párizsban a francia elnöki hivatal. Macront is meghívták a Kigaliban tartott megemlékezésre, de maga helyett személyes képviselőjeként Hervé Berville nemzetgyűlési képviselőt, az 1994-ben Franciaországban örökbefogadott tuszi árvát küldte Ruandába.

A francia elnök "szolidaritását" fejezte ki a ruandai néppel és együttérzését tolmácsolta az áldozatoknak és családtagjaiknak" - áll az elnöki hivatal közleményében.

Franciaország szerepe a történtekben - így a Habryarimana elnöknek 1990 és 1994 között nyújtott katonai támogatás mértéke és népirtást kiváltó merénylet körülményei - máig vitatottak.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Kurokava Dai
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.