Pesti Srácok

Az EP bevándorláspárti többsége újabb, a migrációt támogató tervet fogadott el

Az EP bevándorláspárti többsége újabb, a migrációt támogató tervet fogadott el

Az Európai Parlament bevándorláspárti többsége szerdán újabb, a migrációt támogató tervet fogadott el – mondta Halász János, a Fidesz frakciószóvivője szerdán Budapesten. A kormánypárti politikus elmondta: az előterjesztés szerint Brüsszel még több pénzt ad a Soros-szervezeteknek, hogy azok még több bevándorlót hozzanak be Európába.

A program fedőneve: Jogok és értékek – mondta Halász János, aki emlékeztetett arra, hogy a javaslat előkészítését már januárban megkezdték, szerdán megerősítették, és most rendelettervezet formájában tárgyalják. A szóvivő felidézte azt is, hogy a következő költségvetési uniós ciklusban meg akarják háromszorozni a Soros-szervezetek támogatását: 1,8 milliárd eurót akarnak nekik adni, hogy egész Európában érvényesítsék a nyílt társadalmat, amelynek része a migránsok betelepítése is. A Soros-NGO-k ebből az elképesztő összegből népszerűsíthetnék, terjeszthetnék az eszméjüket, iránymutatásokat, javaslatokat készíthetnének, tanácsadást folytathatnának – sorolta Halász János, aki hozzátette: a Soros-féle nyílt társadalmat, a migránsok betelepítését úgy akarják beállítani, mint valamiféle jogállami kötelesség, és a demokrácia feltétele. Azokat az országokat, amelyek nem akarnak migránsokat befogadni, nyíltan fenyegetik – jegyezte meg, hangsúlyozva: továbbra is minden a Soros-terv szerint zajlik.

Soros György már négy éve előállt azzal a migránsok betelepítése érdekében, hogy az uniónak mozgósítania és pénzelnie kell az NGO-kat - idézte fel a szóvivő, és hozzátette: Brüsszel mostani bevándorláspárti többsége pedig sorra teljesíti Soros megrendeléseit. A politikus közölte: az európai polgárok pénzéből akarják kitömni a Soros-hálózatot. Ha ez a bevándorláspárti többség marad és erősödik meg az EP-választáson, akkor ezeket a terveket mind élesítenék, és Európából véglegesen bevándorlókontinenst csinálnának – figyelmeztetett a kormánypárti politikus. Halász János kitért arra, hogy a szerdai voksoláson a Fidesz-KDNP képviselői nemmel szavaztak, de a magyar baloldal EP-képviselői nem utasították el a javaslatot. A szerdai történések újra megerősítik, amit Orbán Viktor miniszterelnök hét pontja is megcélzott: a migráció kezelését el kell venni a brüsszeli bürokratáktól és vissza kell adni a nemzeti kormányoknak, illetve Brüsszel ne adjon több pénzt Soros György bevándorlást segítő szervezeteinek, ehelyett térítsék meg a határvédelem költségeit – szorgalmazta Halász János.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Rene Rossignaud

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.