Pesti Srácok

Felnőtteket keresztel meg Ferenc pápa a nagyszombat esti vigília szertartásán

Felnőtteket keresztel meg Ferenc pápa a nagyszombat esti vigília szertartásán

Négy olaszt, két dél-amerikai, egy indonéziai és egy albán felnőttet részesít a keresztség szentségében Ferenc pápa nagyszombat este a Szent Péter-bazilikában fél kilenckor kezdődő vigílián. A Szent Péter-bazilikában mintegy ötezren vesznek részt a húsvéti vigílián; aki nem jut be az épületbe, az a Szent Péter téri kivetítőkön követheti a szertartást.

A húsvéti virrasztás szertartása hagyomány szerint a teljesen sötétbe boruló Szent Péter-bazilika bejárati csarnokában indul, ahol az egyházfő megáldja a tüzet és a húsvéti gyertyát. A gyertyára rávési a görög ábécé első és utolsó betűjét, az alfát és az ómegát, valamint az idei évszámot. A gyertyaviaszba négy tömjénmagot is beleilleszt kereszt alakban. Ezt követően a pápa meggyújtja a gyertyát, és ezt kézben tartva a bazilika főoltáráig halad, a vele koncelebráló papoktól kísérve.

Szokás szerint a hívőkkel teli Szent Péter-bazilika ezalatt teljes csendben és sötétben van, csak a papok és a hívők kezében levő gyertyák világítják meg. A bazilikában akkor gyulladnak meg a fények, amikor a pápa az oltárhoz ér. A szertartás során megszólalnak a Szent Péter-bazilika három napja néma harangjai is. Ferenc pápa a virrasztáson nyolc személyt részesít majd a keresztség, valamint az első áldozás és bérmálkozás szentségében. Három férfi és öt nő van közöttük: a legfiatalabb 21, a legidősebb 61 éves.

A Szent Péter-bazilikában mintegy ötezren vesznek részt a húsvéti vigílián; aki nem jut be az épületbe, az a Szent Péter téri kivetítőkön követheti a szertartást.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.