Pesti Srácok

Két szerencsétlen gengszternek képzelte magát, amikor járókelőkre lövöldözött egy airsoft-fegyverrel Tápióbicskén

null

Autóból lövöldöztek járókelőkre Tápióbicskén húsvét vasárnapján, a gyanúsítottakat előállították a Nagykátai Rendőrkapitányságra. Úgy tudni, hogy felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indult ellenük eljárás, ők azonban szabadlábon védekezhetnek.

Húsvét vasárnapján indultak el autójukkal Tápióbicskén a gyanúsítottak, K. Gyula és K. András. A két budapesti fiatal délelőtt a város belterületén autózott K. Gyula vezetésével, majd a Rákóczi útra érve K. András egy airsoft fegyverből több célzott lövést adott le egy járókelőre, eltalálva a lábát. Nem sokkal később, az úton továbbhajtva megtámadtak egy másik gyalogost is, a 17 éves fiút szintén lábon lőtték. A Police.hu azt írja, hogy a rendőrök a bejelentés után gyorsan elfogták a 21 és 22 éves férfit, és előállították őket a Nagykátai Rendőrkapitányságon, ahol felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket. Amíg a nyomozás tart, szabadlábon védekezhetnek. A két, lábon lőtt járókelő az elsődleges szakvélemény alapján nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a police.hu.

Forrás: police.hu; Fotó: MTI (a fotó illusztráció)

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.