Pesti Srácok

Költségvetési felügyelőket küldnek az eladósodott kórházakba

Költségvetési felügyelőket küldnek az eladósodott kórházakba

Rendszerszintű javaslatot készít a kórházak folyamatos eladósodásának megállítására az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) – tudta meg a Magyar Nemzet.

A kormány-előterjesztésben szerepelni fog, hogy "az intézmények felügyeletének és irányításának megerősítése érdekében épüljön ki egy kontrolling- és monitoringrendszer", és az is, hogy változtassanak a szakrendelők és a kórházak finanszírozásán. Az előbbi a gazdálkodási fegyelem javítása miatt, az utóbbi pedig azért lényeges, mert minden ágazati és külső szakértő egybehangzó véleménye szerint is alulfinanszírozott az egészségügy. A kormány döntéséig tartó átmeneti időszakban a leginkább eladósodott kórházakba – ez tizenhárom intézmény – költségvetési felügyelőket neveznek ki, a jelenlegi vezetők közül pedig többeket várhatóan menesztenek, a pozícióikra pedig új pályázatokat írnak ki.

Feltehetően a Veszprém megyei kórház főigazgatója, Dávid Gyula az egyikük, akit hétfőn azonnali hatállyal menesztett a miniszter; átmenetileg az eddigi orvosigazgatót bízva meg a kórház vezetésével. A minisztérium még tavaly elrendelte a kórházi adósságállomány áttekintését. Úgy tudjuk, a vizsgálat megállapította, hogy az adósságállomány mintegy kétharmadáért 28 intézmény a felelős. A rendszeres év végi – tavaly év végén 45 milliárdos – adósságrendezések ellenére folyamatosan újratermelődik az intézmények tartozása. Az Emmi kedd reggel kiadott közleményében a következőket olvashatjuk:

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Stockphoto

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.