Pesti Srácok

Közzétették Ferenc pápa romániai látogatásának részletes programját

null

Közzétette szerdán a Vatikán Ferenc pápa romániai látogatásának részletes programját, amely szerint június 1-jén 11 óra 30 perckor kezdődik a csíksomlyói hegynyeregben a katolikus egyházfő által pontifikált szentmise. A csíksomlyói szentmisére eddig több, mint 110 ezren regisztráltak, akik a biztonsági zónából követhetik a szentmisét.

A szentszék sajtóirodája szerint szombaton, június 1-jén a pápa fél 10-kor indul Bukarestből Bákóba, ahonnan helikopterrel szállítják Csíksomlyóra. A korábbi közléssel ellentétben a helikopter nem a csíkszeredai stadionban fog leszállni, hanem a hegyimentők légi bázisán. A pápa által bemutatott szentmise 11 óra 30 perckor kezdődik az addigra felújított és kibővített Hármashalom-oltárnál. A pápa délután, 16 óra 10 perckor indul tovább Csíksomlyóról helikopteren Jászvásárra, ahol meglátogatja a helyi római katolikus székesegyházat, majd az ottani Kultúrpalota előtti téren beszédet mond a fiataloknak és a családoknak.

A pápa már előző nap megérkezik Romániába: május 31-én délben a Cotroceni-palotában, a román elnöki hivatalban fogadja Klaus Iohannis államfő; az egyházfő ugyanott találkozik a román miniszterelnökkel, illetve a civil társadalom képviselőivel és a diplomáciai testület tagjaival. Délután Dániel ortodox pátriárkával találkozik zárt ajtók mögött, majd beszédet mond a román ortodox egyház állandó zsinata előtt. Ferenc pápa és Dániel pátriárka közös imán vesz részt a bukaresti ortodox Nemzeti Megváltás-katedrálisban, majd a pápa szentmisét mutat be a bukaresti Szent József római katolikus székesegyházban. Vasárnap a pápa Balázsfalván a 11 órakor kezdődő liturgia keretében avatja boldoggá a hét román görögkatolikus vértanú püspököt, délután a helyi roma közösséggel találkozik, majd Nagyszebenből indul vissza Rómába.

A gyulafehérvári érsekség által megbízott szervezők szerdán jelentették be, hogy a csíksomlyói szentmisére több, mint 110 ezren regisztráltak, akik a biztonsági zónából követhetik a szentmisét. A szervezők arra buzdították a híveket, hogy regisztrálás nélkül is vegyenek részt a szertartáson, hiszen nekik is lesz helyük a biztonsági területen kívül.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.