Pesti Srácok

Molnár Zsolt megmondta a tutit: az ellenzék leváltja a Fideszt, Zuglóban pedig Horváth Csaba győz majd

Molnár Zsolt megmondta a tutit: az ellenzék leváltja a Fideszt, Zuglóban pedig Horváth Csaba győz majd

Az MSZP, a DK, a Párbeszéd és a Momentum létrehozott egy olyan alapot, amely önmagában is alkalmas lehet a Fidesz leváltására. Ez a négypárti szövetség egyértelműsíti, hogy ki a Fidesz kihívója Budapesten. Ezt Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Molnár beszélt a négy ellenzéki párt között létrejött megállapodásról. Fontosnak nevezte, hogy az LMP „fejezze be a pávatáncot”, amit szerinte az elmúlt időszakban Budapesten folytatott. Ha egy párt nem tud döntéseket hozni, akkor a türelem véges vele szemben – szögezte le a szocialista politikus. Szerinte az LMP korrekt ajánlatot kapott a többi baloldali párttól, de kifutottak az időből a tárgyalásokkal, amelyek során – mint fogalmazott – több politikusuk többfélét mondott. Úgy véli: a megállapodási szándék érződik, de az időtényező és a döntéshozatal teljesen reménytelen volt az LMP esetében. Az atv.hu beszámolója szerint Molnár Zsolt elmondta: a jobboldali ellenzéki párt sok szavazatot vesztett 2018 tavasza óta, ráadásul Budapesten gyengébb, mint országosan. Megerősítette azt, a Karácsony Gergely által az előző este szintén az Egyenes beszédben nyilvánosságra hozott információt, amely szerint az LMP budapesti döntéshozatali szerve elutasította a Jobbik-LMP közös indulást. Hozzátette: a baloldal ajánlatát viszont méltányosnak tartották a budapesti zöldek.

Molnár megerősítette: mindenképpen lesz második fordulós előválasztás a fővárosban, mégpedig a Puzsér Róberttel kötött megállapodás szerint. Szerinte viszont Puzsér Róbert koordinált indulást szeretne, sőt, úgy fogalmazott: rá szeretné erőltetni ezt Budapestre, de ebből a korábbi tapasztalatok alapján ők nem kérnek.

A Horváth Csaba zuglói indulásával kapcsolatos kérdésre Molnár Zsolt kijelentette: szerinte a legbiztosabb győztesek között lesz Horváth Csaba Zuglóban, és hozzátette: ezt a kijelentését számon lehet tőle kérni az önkormányzati választás után.

Forrás: PestiSrácok.hu/atv; Fotó: PS/HPGy

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.