Pesti Srácok

Moszkva szerint megszűnt az együttműködés Oroszország és a NATO között

null

Mind polgári, mind katonai vonalon teljesen megszűnt az együttműködés Oroszország és a NATO között - jelentette ki Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes a RIA Novosztyi hírügynökség által hétfőn közölt interjújában.

- mondta a diplomata, aki korábban Oroszország állandó képviselője volt az észak-atlanti szövetségnél. A tárcavezető-helyettes abszurdnak minősítette azt az általa a NATO-nak tulajdonított döntést, miszerint katonai vonalon fel kell függeszteni a meglévő normális munkakapcsolatokat. Mejegyezte, hogy az európai biztonság nagymértékben függ az Oroszország és a szövetség közötti viszonytól. Úgy vélekedett, hogy a NATO túl messzire ment az Oroszországgal való konfrontálódásban. Mint mondta, Moszkva és a szövetség viszonya ma a hidegháborúra emlékeztet.

PestiSracok facebook image

- nyilatkozott a diplomata. Rámutatott, hogy a NATO katonai kiadásai tavaly meghaladták az ezer milliárd dollárt, ami több, mint 22-szeresen haladta meg a hasonló orosz adatokat. A miniszterhelyettes azt hangoztatta, hogy Moszkva nem kíván költségvetés-növelési versenybe szállni a szövetséggel, és inkább költséghatékony lépésekkel számol.

- mondta. Grusko úgy vélekedett, hogy a NATO az Oroszországgal való stratégiai együttműködés létrehozásán keresztül tudna megújulni, amire a lisszaboni NATO-orosz csúcson történt is kísérlet. Meglátása szerint ehhez azonban a szövetségnek le kellene mondania saját "kivételességéről" és készen kellene állnia a mindkét fél közös érdekét szolgáló kompromisszumra. A diplomata kifogásolta, hogy a NATO "példátlan aktivitást" tanúsít az orosz határoknál, amit "az orosz agresszió feltartóztatásának" nevez. Emlékeztetett a Kreml részéről a korábbi állásfoglalásra, amely szerint Oroszország nem jelent fenyegetést más országokra, de nem hagyja válasz nélkül az érdekeit veszélyeztető lépéseket.

A Harmel-doktrína felidézésével Grusko a hazája kormányfői tisztségét is betöltő néhai belga politikusra, Pierre Harmelre (1911-2009) utalt, aki jelentős szerepet játszott a NATO stratégiai koncepciójának alakításában. Az ő nevéhez fűződik az atlanti szövetség feladatairól szóló, 1967 decemberében elfogadott jelentés, amely a közös védelem fejlesztése mellett a Varsói Szerződés tagállamaival való diplomáciai párbeszédet javasolta a NATO-nak. A "katonai erőn alapuló dialógus" koncepciója - a Harmel-doktrína - alapozta meg végső soron nyugati részről az 1975-ös helsinki Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezletet (EBEÉ, az EBESZ elődje) megrendezését, a Helsinki Záróokmány aláírását.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.