Pesti Srácok

Szijjártó: Magyarországnak szüksége van a legfejlettebb technológiák behozatalára és kínai befektetésekre is

Szijjártó: Magyarországnak szüksége van a legfejlettebb technológiák behozatalára és kínai befektetésekre is

A teljes foglalkoztatás megteremtése után Magyarországnak a legfejlettebb technológiák behozatalára van szüksége, Budapest érdekelt a minél szabadabb globális kereskedelemben, és abban, hogy kínai vállalatok fektessenek be az országban - fejtette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, felszólalva az Egy övezet, egy út együttműködés kereskedelmi fórumán Pekingben.

Elmondta: Magyarország és Kína kapcsolatai sosem voltak olyan jók, mint most, és ennek súlyt ad az, hogy idén van a magyar-kínai diplomáciai kapcsolatok megteremtésének hetvenedik évfordulója. Emlékeztetett arra, hogy Magyarország az elsők között ismerte el 1949-ben a Kínai Népköztársaságot.

Szijjártó Péter arról beszélt, hogy Magyarország jellegzetes ország a közép-európai térségben, kicsi és nagyon nyitott a gazdasága, amelyet erősen befolyásolnak külső tényezők, például a külső befektetői környezet és az export. A magyar gazdaságban dimenzióváltás zajlik: "a Magyarországon készült" korszakát felváltja a "Magyarországon feltalált" korszaka. Felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon teljes a foglalkoztatás, ezért ma már nem az a legfőbb kérdés, hogy képes-e nagy számban új munkahelyeket teremteni, hanem az, hogy képes-e növelni a fejlett technológiák piaci részesedését.

PestiSracok facebook image

- mondta Szijjártó Péter. Hangsúlyozta, hogy véget ért az a korszak, amikor a beruházások nyugatról keletre tartottak olcsó munkaerőt keresve; a világgazdasági változások iramát ma már legalább annyira diktálja a Kelet, mint a Nyugat. Magyarország ezért érdekelt a keleti nyitásban, abban, hogy a kínai vállalatok fektessenek be Magyarországon, és hozzák az országba a legújabb technológiákat.

- közölte.

- szögezte le Szijjártó Péter. Hozzátette, hogy Magyarország ezért támogatja az Egy övezet, egy út elnevezésű kezdeményezést is, amely - mint fogalmazott - megfelelő választ ad az új gazdasági korszak kihívásaira. Szijjártó Péter leszögezte: Magyarország büszke arra, hogy az európai uniós országok közül elsőként írta alá az Egy övezet, egy út kezdeményezésről szóló szándéknyilatkozatot. A kezdeményezés sikere összhangban van Magyarország nemzeti érdekeivel és nemzeti stratégiájával, amelyet a keleti nyitás politikájának hívnak - mondta Szijjártó Péter. Rámutatott arra, hogy Magyarország az évtized elején fogalmazta meg ezt a stratégiát, amikor tudatosult benne, hogy a növekedés a jövőben "keletről fog érkezni". Az volt a célja, hogy kereskedelmi partnerré és Kína befektetési célországává váljon Közép-Európában. Szijjártó Péter szerint a stratégia sikerét mutatja, hogy Kína jelenleg Magyarország legnagyobb unión kívüli kereskedelmi partnere: tavaly a kereskedelmi forgalom rekordértékű, 8,7 milliárd dollár volt, a kínai cégek magyarországi befektetései pedig meghaladták a 4,2 milliárd dollárt.

Szijjártó Péter pekingi látogatása alkalmával a két ország megállapodást írta alá, amely a jelenlegi kereskedelmi tendenciákhoz igazodva elhárítja az akadályokat a gazdasági együttműködés elől.

Forrás: MTI; Fotó: Külgazdasági és Külügyminisztérium

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.