Pesti Srácok

Tállai: A kormány határozott célja az energiahatékonyság ösztönzése

null

Komoly, határozott célja a kormánynak, hogy ösztönözze az energiahatékonyság növekedését, a megújuló energiaforrások elterjedését - jelentette ki Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára egy naperőmű-létesítési projekt bemutató rendezvényén Mezőkövesden, pénteken.

A Pénzügyminisztérium államtitkára elmondta, hogy négy operatív programban 760 milliárd forintnyi összeget lehet fordítani energetikai fejlesztésekre, beruházásokra a 2014-2020-as években. A kormány határozott célja, hogy a megszerzett tapasztalatok birtokában 2020 után is jelentős nagyságrendben valósuljanak meg ilyen beruházások, fejlesztések. Az államtitkár közölte: az idén épülő naperőművekből 23 készül az Elmű-Émász működési területén.

Az MVM-csoport termelési igazgatója, Mogyorósy Tamás hozzátette: 110 naperőművet építenek országosan, 7 projekt keretében. A régióban létesülő 23 naperőmű 14,2 gigawatt kapacitású lesz, ami 5750 háztartás éves energia-fogyasztásának felel meg. A károsanyag-kibocsátás éves szinten, országosan 14 ezer tonnával csökken a naperőművek beüzemelésével - jelentette ki az igazgató.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.