Pesti Srácok

Varga: Kína szerint Magyarország vonzó befektetési célpont

null

A következő években is Közép-Kelet-Európa lehet a kontinens növekedési motorja; ennek is köszönhető, hogy Kína vonzó befektetési célpontnak tartja Magyarországot - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter Csiang Csien-csinggel, a Kína-Közép-Kelet-Európa tőkebefektetési alap (SINO-CEE Fund) elnökével folytatott tárgyalását követően a szaktárca csütörtöki közleménye szerint.

A pénzügyminiszter elmondta, hogy a magyar gazdaság jóval az uniós átlag feletti növekedési ütemével, a csökkenő adóterhekkel és versenyképes üzleti környezetével egyre jobb lehetőségeket kínál a befektetők számára. Ismertette, hogy a Kína és Közép-Kelet-Európa 16 országa által 2016-ban létrehozott kormányközi együttműködés célja a két térség gazdasági fejlődésének előmozdítása.

- emlékeztetett a tárcavezető. Hozzátette, hogy a megbeszélésen áttekintették a magyar befektetési lehetőségeket is, amelyekre leginkább az infrastruktúra-fejlesztés, az ipari gyártás és az agrárium területén nyílhat először lehetőség. A közlemény szerint a felek egyetértettek abban, hogy a kínai vállalatoknak Magyarország továbbra is jó befektetési célpont; a magyarországi kínai eredetű befektetések értéke meghaladja a 4 milliárd dollárt, az itt működő kínai vállalatok jelenleg több, mint 15 ezer embernek adnak munkát.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.