Pesti Srácok

Zelenszkij harminc százalékkal vezet az ukrán elnökjelölti versenyben Porosenko előtt a felmérések szerint

null

Az ukrajnai elnökválasztás második fordulójában Volodimir Zelenszkij humorista elnökjelöltre az ukránok 51 százaléka, míg Petro Porosenko hivatalban lévő államfőre 21 százalékuk készül szavazni - derült ki a Rejting közvélemény-kutató csoport csütörtökön közzétett felméréséből.

A felmérést április 5-10. között végezték háromezer fő részvételével. A megkérdezettek 18 százaléka válaszolta azt, hogy még nem döntötte el, kire szavaz az április 21-i második fordulóban, 10 százalék pedig azt, hogy nem megy el szavazni. Azok közül viszont, akik biztosra mondták, hogy részt vesznek a választáson és már döntöttek, kire szavaznak, 71,4 százalék választja Zelenszkijt, és csak 28,6 százalék készül Porosenkóra voksolni.

Ljubomir Misziv, a Rejting igazgató-helyettese elmondta, hogy míg Zelenszkij választói bázisa folyamatosan növekszik, addig a hivatalban lévő elnöké lényegében változatlan, támogatottsága nagyjából 20 százalékos. A jogi végzettségű, humorista jelölt támogatottabb, mint az államfő minden korosztályi csoportban még a legidősebbek körében is. Területileg Zelenszkijre a legtöbben Kelet- és Dél-Ukrajnában készülnek szavazni, az ország középső részében is neki van nagyobb támogatottsága, a nyugati régiókban pedig verseng Porosenkóval az első helyért.

A március 31-én megrendezett első fordulóban Volodimir Zelenszkij végzett az első helyen a szavazatok több, mint 30 százalékával, Petro Porosenko pedig a másodikon kicsit kevesebb mint 16 százalékkal.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.