Pesti Srácok

A PVSK nagyon kiakadt Mellár Tamásra, aki a Klubrádióban ócsárolta a sportklubot

null

Visszautasította a Pécsi Vasutas Sportkör (PVSK) közössége Mellár Tamás független országgyűlési képviselő azon kijelentését, amely szerint "pénzelosztó helyként" működött volna bármikor is az egyesület. Az elnökség szombati közleménye szerint a PVSK közössége mély megdöbbenéssel értesült a kijelentésről, amelyet felelőtlennek és sértőnek neveznek.

A PVSK elnöksége felszólította Mellár Tamást, hogy "rosszhiszeműen sugalmazó nyilatkozatát" 72 órán belül vonja vissza, vagy ha a kijelentését megalapozottnak tartja, tegye meg a szükséges jogi lépéseket. A közlemény szerint a klubelnökség nyugodt szívvel áll minden vizsgálat elé.

- zárul a közlemény. Az ügy előzménye, hogy Mellár Tamást, mint a Mindenki Pécsért Egyesület vezetőjét a Klubrádió április 26-i adásában arról kérdezték, miért nem támogatja a több ellenzéki párt által megnevezett pécsi polgármester-jelöltet, Péterffy Attilát. A sajtóban a "Fidesz B-tervének" is tartott jelöltről Mellár Tamás elmondta: nem hozna lényeges változást Pécs életébe, és most is a főváros egyik legnagyobb cégének műszaki igazgatója. Hozzátette: Péterffy Attila pár hónappal ezelőtt mondott le a PVSK elnökségi tagságáról, "amiről itt a helyiek mindannyian tudják..., ilyen sportegyesületek azok mindig ilyen pénzelosztó helyek".

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: pecs.ma

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.