Pesti Srácok

Az Európai Bizottság szerint nagyon jól működik Törökországban a korábban letagadott migránskártyák rendszere

Az Európai Bizottság szerint nagyon jól működik Törökországban a korábban letagadott migránskártyák rendszere

A Törökországban tartózkodó, főként szíriai menekült családok jelenleg családtagonként havonta százhúsz török lírát – hatezer forintot – kapnak az Európai Unió (EU) által is támogatott pénzbeli – köztük bankkártyaalapú – segélyprogramok keretében. Az unió eddig egymilliárd eurót különített el a programra – közölte az Európai Bizottság csütörtökön. A testület közleménye nem tért az immár Európa számos pontján felbukkant anonim bankkártyák aggasztó ügyére; a jelenségre a magyar kormány még mindig várja a bizottság megnyugtató válaszát.

A tájékoztatás szerint az uniótól a legnagyobb ilyen jellegű támogatást a törökországi program kapja, mivel Törökországban tartózkodik a legtöbb menekült a világon – jelenleg körülbelül 3,5 millió ember –, akiknek a túlnyomó többsége a szíriai konfliktus elől menekült el. A Törökország által regisztrált menekültek, menedékkérők nehéz körülmények között élnek, küzdenek a normális élet lehetőségéért, ellátásuk pedig Törökország számára hatalmas kihívást jelent – hangsúlyozta a bizottság, amely közleményében kiemelte: a háborús övezetekből menekülő emberek ellátása nem csupán humanitárius kötelezettség, hanem a nemzetközi jog által előírt feladat is egyben a menekülteket befogadó országok számára. Az Élelmezési Világprogrammal, a Török Vörös Félholddal és a török kormánnyal együttműködve az EU 2016-ban indította el humanitárius programját a helyzet enyhítése érdekében. Ennek része az úgynevezett Sürgősségi Szociális Biztonsági Hálózat (ESSN), amely egy pénztámogatást nyújtó szociális segélyezési rendszer.

Az ESSN rendszer bankkártyákon keresztül pénzsegélyt biztosít a leginkább veszélyeztetett másfélmillió menekült számára. A kártyákra minden hónapban fix összegű támogatás érkezik az alapvető szükségletek fedezésére, a menekültek ebből fizethetik lakhatásukat, és vásárolhatnak élelmiszert, gyógyszereket, vagy bármit, amire családjuknak leginkább szüksége van. Az uniós bizottság szerint a bankkártyás segélyezési rendszer – amelynek nemrég még a létezését is letagadták az Európai Bizottság illetékesei – a természetbeni támogatásnál hatékonyabb és olcsóbb, valamint megkönnyíti a helyi társadalomba való beilleszkedést. Megjegyezték, hogy a törökországi programban – ahogy például a százezer embert segítő görögországiban is – a kártyákat csak az adott állam területén lehet használni, a kedvezményezettek személyazonosságát pedig havonta ellenőrzik. A bankkártyás rendszer a kedvezményezettek számára több méltóságot biztosít, mivel így emberhez méltóbb életet élhetnek, megvásárolhatják maguknak a szükséges termékeket, és nem kell órákig várakozniuk az élelmiszerosztásokra. Kiemelték, hogy Törökországban a Szíriából menekülők milliói az első biztonságos országban megkapott támogatásnak köszönhetően alapvető ellátáshoz, szociális biztonsághoz, közszolgáltatásokhoz jutnak. Így a segítséget oda visszük, ahol szükség van rá, megelőzzük az Európa felé irányuló további migrációt, és esélyt adunk a menekülők hazatérésére a konfliktus rendezése után – írták. Az Európai Bizottság az átláthatóság érdekében a tagállamokat, az Európai Parlamentet, valamint többek között a weboldalain és sajtóközleményeken keresztül a közvéleményt is rendszeresen tájékoztatja a programok végrehajtásáról – tették hozzá. A testület közleménye nem tért az immár Európa számos pontján felbukkant anonim bankkártyák aggasztó ügyére; a jelenségre a magyar kormány még mindig várja az Európai Bizottság válaszát.

Forrás: MTI; Fotó: M1

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.