Pesti Srácok

Életfogytiglant kapott a magyar prostituáltat megölő és feldaraboló osztrák férfi

Életfogytiglant kapott a magyar prostituáltat megölő és feldaraboló osztrák férfi

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték és a mentálisan sérült bűnözők számára kialakított intézetben kezelik majd azt a 64 éves férfit, aki 2018 márciusában megfojtott egy 28 éves, Bécsben prostituáltként dolgozó magyar származású nőt. Az ítélet nem jogerős.

A Bécsi Tartományi Büntetőbíróságon az esküdtek egyhangúlag hoztak döntést szerdán. A tárgyaláson elnöklő bíró, Christina Salzborn azzal indokolta az ítéletet, hogy az alperes többször állt már bíróság előtt a legbrutálisabb bűncselekmények vádjával. Az ügyész pedig arra hivatkozott, hogy a vádlott egy szóval sem jelezte, hogy megbánta volna tettét. A pszichiáter-szakértő szerint az alperesnek személyiségzavara van, kannibalizmusra és szadizmusra való hajlam is megállapítható nála. A vádlott vallomásában azt mondta, hogy a nő szólította le őt. A férfi a tárgyaláson anyagi gondjaira, betegségeire, párkapcsolati problémáira is hivatkozott. Az ítélethirdetést követően fellebbezést nyújtott be.

A 64 éves osztrák Alfred U. 2018. március 29-én, Bécsben, lakásában ölte meg a magyar származású, Ausztriában dolgozó prostituáltat. Elmondása szerint azért követte el a gyilkosságot, mert a nő kigúnyolta őt. Azt követően feldarabolta a holttestet. Az emberi maradványokat végül zsákokban a Fertő-tóhoz vitte és a vízbe dobta. A holttest maradványait később a rendőrség megtalálta.

Forrás/fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.