Pesti Srácok

Összeütközött két hajó a Parlamentnél, heten meghaltak, több embert még keresnek

Eddig hét halálos áldozata van annak a dunai hajóbalesetnek, amelynek következtében felborult a Hableány nevű hajó Budapesten, a Parlamentnél - jelentette be Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a helyszínen. Egyes sajtóhírek szerint a jármű egy másik hajóval ütközött, majd elsodródott, a mentés területe ezért a Rákóczi hídig húzódik; az Index ugyanakkor azt írta, hogy a Hableány elsüllyedt, és a meder fenekén van. Az M1 csatornán elhangzó belügyminisztériumi tájékoztatás szerint 18 ember hollétéről tudnak a rendőrök és a mentősök, közülük 14-en egészségesen, épségben vannak, egy embert sikerült a parton újraéleszteni. Sok ember hollétéről senki nem tud semmit, őket nagy erőkkel keresik. Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta: a hajón 33 dél-koreai turista és kétfős személyzet utazott. A mentést nehezítik a rossz látási viszonyok és a megáradt folyó erős sodrása. Pintér Sándor belügyminiszter is a helyszínre sietett.

A Blikk úgy tudja: a baleset oka, hogy két hajó ütközött össze a Parlament és az Erzsébet híd között , amelynek következtében több ember is a vízbe esett; volt, akit újra kellett éleszteni. A portál később azzal frissítette beszámolóját, hogy este tizenegyre már három halálos áldozatot találtak a mentőalakulatok. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője nemrég bejelentette: hét halálos áldozata van a tragédiának. Hozzátette: hét embert könnyű sérülésekkel vittek kórházba. Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója azt közölte, hogy több könnyű sérültet kihűléssel vittek kórházba. Azt mondta: a pesti és a budai rakparton is folyamatban van az újraélesztés, ugyanakkor hozzátette: van, akinek az életét nem sikerült megmenteni. Elmondta: a mentőszolgálat 17 mentőegységgel van kint. Már nemcsak Pest, hanem Fejér megyéből is bekapcsolódtak a mentésbe.

Három nagy kórház fogadja a szerda esti dunai hajóbaleset sérültjeit - nyilatkozta a helyszínen Horváth Ildikó egészségügyi államtitkár az MTI-nek. Közölte: hét sérültről tud, ők könnyebb sérüléseket szenvedtek, kórházba vitték őket. Horváth Ildikó a magyar kormány nevében részvétét fejezte ki a halálos áldozatok hozzátartozóinak. Egyúttal köszönetét fejezte ki a mentésben részt vevőknek.

Az egyik érintett jármű, a Hableány hajó tulajdonosa az Indexnek azt mondta: a hajó ténylegesen elsüllyedt, harmincnégy ember volt a fedélzeten a legénységgel együtt, jelenleg rendkívüli erőkkel zajlik a mentési munka, a hatóságok a helyszínen vannak, és a társaság mindent megtesz azért, hogy mindenkit kimentsenek, akit lehet. A Hableánynak korábban volt már kisebb balesete; két éve, június elején az Index olvasója azt írta, hogy a hajó feltehetőleg elromlott, majd nekiment a partnak és egy stégnek a Petőfi híd pesti hídfőjénél.

PestiSracok facebook image
Eddig hét halottról tudni. Fotó: MTI

Az Index szerint a Duna két partján rengeteg a rendőr, lámpákkal kutatnak túlélők után. Nem sokkal este 11 óra előtt a Petőfi hídnál mentettek embereket a vízből, este 11-kor pedig a Lágymányosi hídnál zárták le a rakpartokat. A portál informátora elmondta, hogy egy nagy turistahajóval ütközött a Hableány, emiatt borult fel. A baleset úgy történt, hogy a Hableányba a Margit hídnál hátulról belefutott egy szállodahajó, és felborította. A Mahart Budapest nevű hajója vette először észre a balesetet, onnan hangzott fel először az "Ember a vízben!" figyelmeztetés is.

Mentők dolgoznak a Duna-parton, a Petőfi térnél a Parlament közelében felborult turistahajó egyik utasának mentésén 2019. május 29-én. Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Az MTI tudósítója azt jelentette a helyszínről, hogy a környéket teljesen lezárták, a vízi rendészet hajói, mentőhajók és tűzoltóhajók segítik a mentést. A Petőfi téren több rendőr-, mentő- és tűzoltóautót látott. A mentőszolgálat ügyeletese annyit közölt, hogy "14 egységgel" vannak a helyszínen. Az M1 csatornán 23:15-kor elhangzó belügyminisztériumi tájékoztatás szerint 18 ember hollétéről tudnak a rendőrök és a mentősök, közülük 14-en egészségesen, épségben vannak, egy embert sikerült a parton újraéleszteni. Három ember meghalt, és 16 ember hollétéről senki nem tud semmit, őket nagy erőkkel keresik.Pintér Sándor is a helyszínre sietett. Tóth Mihály, az Európa Cégcsoport és a Panorama Deck Kft. ügyvezetője az MTI-nek azt mondta: főleg távol-keleti turisták voltak a hajón. A 24.hu úgy tudja, 32 dél-koreai turista és kétfős személyzet utazott a hajón.

Az M1 aktuális csatornának Zacher Gábor toxikológus hangsúlyozta, hogy kiszámíthatatlan, milyen sérüléseket szenvedtek a szerda esti dunai hajóbaleset sérültjei. A szakértő kiemelte: a lehűlés komoly fenyegetést jelent, mert a Duna 10-15 fokos lehetett, amikor a baleset történt. A toxikológus elmondta azt is, hogy a sérülések mellett a sokkhatásnak is kiszámíthatatlanok lehetnek a következményei.

Több embert még keresnek. Fotó: MTI

Tarlós István főpolgármester az Indexnek azt mondta, részletesen tájékozódott az ügyben, és sajnálatát, együttérzését fejezi ki az áldozatok családjának. Közölte még, hogy a fővárosi önkormányzat nem érintett az ügyben, mert egyik hajó sem a BKV-é, igaz, régebben eseti alkalommal kibérelték az elsüllyedt hajót.

Fotó: MTI

Az ügyben megszólalt a rendőrség is. A police.hu-n közzétett közleményükben azt írták:

Az Időkép egyik webkamerája a Margit híd irányába néz, a Victoria Hotel tetején üzemelő egység rögzítette az eseményeket. A felvételen látszik, hogy egy nagy szállodahajó hátulról belefut a Hableányba.

Forrás: MTI/24.hu/Index/Blikk; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.