Pesti Srácok

Gyöngyösi Márton bejutott, de még nem tudni, hogy ki lesz a Jobbik egyetlen EP-képviselője

Gyöngyösi Márton bejutott, de még nem tudni, hogy ki lesz a Jobbik egyetlen EP-képviselője

A pártelnökség szerdán dönti el, ki lesz a Jobbik európai parlamenti EP-képviselője – közölte az MTI érdeklődésére vasárnap éjjel, a választási végeredmény nyilvánosságra hozatala után tartott sajtótájékoztatón Gyöngyösi Márton, a Jobbik EP-listavezetője, elnökhelyettese.

A Jobbiknak soha nem látott nyomás alatt kellett egy sorsdöntő kampányt lefolytatnia - jelentette ki, olyan nyomásról beszélve, amelyet szerinte egyetlen másik politikai közösség sem élt volna túl. Van egy kész programunk, és alternatívát kínálunk Orbán Viktor programjával szemben – fogalmazott Gyöngyösi Márton, a migráció elleni valódi védelmet, ennek érdekében a határzár mellé határőrséget ígérve. Hangsúlyozta, hogy konszenzusos alapon az egész Európai Uniónak védelmet nyújtó megoldást kell találni. Az utóbbi években Magyarországra eresztett migránsok átvilágítását, szükség esetén kitoloncolásukat ígérte, a magyarok elvándorlásának megállítására pedig az azonos munkáért hasonló bért kínáló bérunió megteremtését nevezte szükségesnek. Utóbbihoz új kohéziós politikát szorgalmazott, arra az esetre pedig, ha a magyar vádhatóság nem üldözi a korrupciót, az európai ügyészséghez való csatlakozás melletti kiállást. Szövetségeseket fogunk keresni, konszenzusra fogunk törekedni, hogy a magyar nemzeti érdekek révbe jussanak és európai megoldások szülessenek – hangsúlyozta.

Jakab Péter, a Jobbik szóvivője arról beszélt: történetének legnehezebb évén van túl a párt, amely ellen a karaktergyilkosság, a propagandahazugság, a bomlasztási kísérletek, a számvevőszéki büntetés és a plakátolási lehetőség elvételének eszközét is bevetette a Fidesz. Az már önmagában győzelem, hogy a Jobbik itt van, él és küzd Magyarországért – jelentette ki, hozzátéve: a párt a szükséges korrekciókat végrehajtva, megújulva megy neki az őszi önkormányzati választásnak, a rezsim elleni küzdelem következő menetének.

Forrás: MTI; Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.