Pesti Srácok

Ismét jóváhagyta a himnusztörvényt a szlovák parlament

Ismét jóváhagyta a himnusztörvényt a szlovák parlament

Az államfő vétóját felülírva a pozsonyi parlament ismét jóváhagyta pénteken az állami jelképekre vonatkozó törvényt. A himnusztörvény néven ismertté vált jogszabálynak a himnusz éneklésére vonatkozó része ezt követően gyorsított eljárásban kerülhet módosításra.

A parlament által először március végén jóváhagyott jogszabályt – amelynek egy része nyilvános rendezvényeken arra az esetre korlátozta volna a külföldi országok himnuszának előadását, amikor az érintett ország hivatalos küldöttsége is jelen van a helyszínen – áprilisban megvétózta Andrej Kiska szlovák államfő több politikai párt, köztük a Magyar Közösség Pártja (MKP) és a törvényt előterjesztő Szlovák Nemzeti Párt (SNS) kérése alapján. Mivel a törvénymódosítást – amelynek csak egy része rendelkezik a himnuszról –, mint egészet vétózta meg a megbízatási ideje végéhez közeledő és saját párt alapítását bejelentő Kiska, azt a törvényhozásnak csak teljes egészében elvetni vagy teljes egészében jóváhagyni volt lehetősége. A jogszabály márciusban a most pénteken kezdődő szlovákiai jégkorong-világbajnokság, illetve a válogatott mezeinek dizájnja kapcsán került terítékre. Ezt az előterjesztő SNS szerint az tette indokolttá, hogy a szlovák csapat – a bevált gyakorlattal szakítva – olyan mezeket kapott, amelyeken a szlovák címer nem eredeti formájában, hanem csak stilizálva, a hármas halmot három hokiütővel helyettesítve kapott helyet. Andrej Danko, a szlovák kormánykoalíció második legnagyobb pártja, az SNS elnöke – miután a törvény a himnusz éneklésére vonatkozó része széleskörű tiltakozást váltott ki – áprilisban bejelentette: megegyezés született a koalícióban arról, hogy megoldják a törvényből adódó problémát, úgy, hogy mindenki elégedett legyen, és semmi se zavarja a szlovák-magyar kapcsolatokat. Bár a megoldás részleteit nem ismertette a kormánykoalíció, az vélhetően a törvény ismételt jóváhagyását, majd annak utólagos módosítását jelenti. Ez a módosítás a kormánykoalíció legkisebb pártjának, a Most-Híd vegyes pártnak az ígérete szerint orvosolni fogja a himnusz éneklését korlátozó passzust. Ezt a módosítást a jogszabályt márciusban vélhetően gondatlanságból megszavazó Most-Híd készül beterjeszteni, s arról a kormány ajánlása szerint, gyorsított eljárásban döntenek majd.

Az állami jelképekre vonatkozó szlovák törvény megváltoztatása céljával a Magyar Közösség Pártja áprilisban aláírásgyűjtésbe kezdett. Petíciójukkal azonban nemcsak a törvény azt a részét akarják megszüntetni, amely korlátozza a himnusz éneklését, hanem a jogszabály teljes megváltoztatását célozzák, úgy, hogy lehetővé váljon a nemzeti szimbólumok, köztük a nemzeti zászlók korábban tiltott, teljes körű, szabad használata is.

Forrás: MTI; Fotó: Youtube

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.